A sebezhetőség egy soft skill?

Gyakorlatilag kizárólag egyetlen híres TED-beszéd Brené Brown-tól és egy könyv, amit az úgyis éppen aktuális karácsonyi önajándékozás keretében nyilván meg is rendeltem. A beszédet pedig nem hallgattam meg, hadd legyen már egyetlen cikk ezek között, ami nem erről szól.

Hanem arról, hogy mit látunk a sebezhetőségből az üzletben. Hogy mivel találkozunk a piacon.  A google-találatok számából már sejtheted. Végtelen csend van a témában. Nincs is téma.

El tudod képzelni hány vezetőt tudnánk toborozni egy képzésre, fejlesztési folyamatra, akármire azzal a jeligével, hogy dolgozz a sebezhetőségeden, ugye?

Pontosan kerek nullát. 

Mert egy vezető nem lehet sebezhető, mert egyáltalán egy vállalati környezetben sem fér meg az a fajta működés, amivel a sebezhetőséget azonosítjuk. Vagy?

Mindannyian dolgoztunk már olyan kollegával, vezetővel, aki képtelen az indulatait kezelni, emiatt temperamentumától függően ordibál, sír, aláz, ajtókat csapkod, kiabál. Szerintem egyik sem elfogadható egy munkahelyen. Más szerint sem. Emiatt szépen lassan megtanuljuk ezeket egyenletes pulzussal viselni, kinek csak a nyakán ver olyan ütemet az ütőere, hogy John Bonham is megirigyelné, másnak csak a keze remegésén lehet észrevenni, hogy egyébként vannak érzelmei is. 

És nem is hiszem, hogy ezzel így magában baj lenne.

Azzal viszont igen, hogy idővel ezt a képességünket olyan tökélyre tudjuk fejleszteni, hogy abból már bajunk származik. Nekünk, és azoknak is, akik követnek minket. Legyen az a barátunk, a férjünk, a gyerekünk, a beosztottunk, a peer-ünk.

Miért mondom ezt? 

Induljunk a kályhától és vegyük elő a definíciót (és már akarva-akaratlan vissza is ugrottunk Brown-hoz, akitől ez is származik :) ), a sebezhetőség nem más, mint a bizonytalanság, a kockázat és az érzelmi kiszolgáltatottság. Legyünk nagyvonalúak, és nézzük el most a magyar wikipédiának, hogy ez a mondat se nem mondat, se nem magyar.

Na, fel a kezeket, aki bármelyiket is bevallja magának, bárkinek egy munkahelyen. Hát nyilván nem! Nyilván? 

1. Bizonytalanságot nem mutatok, hiszen megtanultam, hogy a bizonytalanság magasan szocializált maximuma munkahelyi környezetben a "let me double check and be back in 10 mins".

2. A kockázatvállalás bennem fog eldőlni és nem mutatok belőle kifele semmit.

És most vedd elő a legutolsó boardmeetinget a fejedből, és nézd meg, hogy az egyes szereplők, téged beleértve, mennyit osztottak meg a saját érveik döntéselőkészítéséről, az A és a B kockázatairól. Nyilván semmit, elhozták az A-t, megérvelték, elhozták a B-t, megérvelték, győzött a jobban érvelő, vagy amelyik pártján a CEO állt, that's it. Nincsenek kockázatok, nincsenek sejtések, nincsenek intuíciók. Illetve dehogy nincsenek, csak nem a mahagóni asztalon. Hanem valahol mélyen, lefedve.

És mi a harmadik? Igen,

3. Az érzelmi kiszolgáltatottság. Jézusom, ez már annyira távol áll egy átlag vezető (én?) fejétől, hogy ahhoz is mélyre kell mennie, hogy felfogni megpróbálja, hogy mi ez, nemhogy ahhoz, hogy rájöjjön, hogy kellene fejleszteni. És milyen irányba.

Ha visszamegyünk az előző példához, képzeljük el, ahogy a CFO (a pénzügyi igazgató, azoknak, akik még velünk ellentétben normálisan beszélnek magyarul) elveszti A-t B-vel szemben, majd visszasétál a részlegébe és elmeséli a controlling headnek, hogy baromi szarul érzi magát, mert rendesen fel kellett volna készülnie A megérvelésére. És mert a sales igazgató léte is irritálja és nem érti, miért engedik át mindig mégis az ő B-jét. És azt érzi, lehet hogy ő kevés ehhez az egész átkozott pozícióhoz, hogy mindig úgy jön vissza az asztalához, hogy vesztett. Valószerű? Dehogyis. Úgy fog visszajönni, hogy a döntés B lett, és aztán temperamentumától, vezetői stílusától, embereivel való kapcsolatától függően hozzáteszi: "B lett, rohadjanak meg."/"B lett, de jobb is így, mert..."

Csakhogy. A controlling head, aki hallgatja, ugyanígy érez a saját finance meetingje után. És lehet, hogy drasztikusan jobban lenne, ha látná, hogy a CFO ugyanígy van vele. Jobbat mondok, lehet hogy a sales igazgató is, mert ha ritkán is, de ő is hagyott ott már B-t nyeretlenül az asztalon. És ő is ember (#trustme).

Emberibb lenne a légkör, ha megengednénk ezt magunknak?

Persze.

Jobb dolga lenne a kollegáinknak, velünk dolgozóknak, követőinknek?

Persze.

Jobban lennénk mi is?

Persze.

Ergo törekednünk kellene rá?

Persze.

De hogyan? Először úgy, hogy tudatosítjuk magunkban, hogy a gyengeség és a sebezhetőség nem egy fogalom. Annyira nem egy, hogy van az a foka az erőnek, amely attól lenyűgöző, hogy átjön rajta, neki már az is belefér, hogy sebezhetőnek mutassa magát.

Mert ettől erősebb lesz, nem gyengébb. 

Ha nem vesztetted el a fonalat, itt találsz még majd 7000 hozzád hasonlót, aki szeret magán és a hogyanjain az üzleti életben is gondolkodni.