Vannak élethelyzetek, amikor egyszerűen nincs más választásod, mint elfogadni azt, amit a szeszélyes sors eléd vet, amit Forrest Gump bonbonos dobozából veszel, vagy amit a gép dobott - ízlésed szerint. Azt is gyakran hallom - nekem nincsenek lehetőségeim, könnyű Z-nek, aki gazdag, vagy Y-nak, akinek mindenhol vannak kapcsolatai. De nekem? Nincsenek meg az eszközeim a sikerhez. Szeretünk kifogásokat gyártani, a kudarcainkat a körülményekre fogni, meghátrálni a kihívásoktól. Ilyen a természetünk. Mégis előfordul, hogy sikerül egy vesztett játszmát átfordítanunk a javunkra, és sikerül győzedelmeskedni - a hátráltató körülmények ellenére is.

A régi és szemtelenül hatásvadász mondás szerint: ”Hogyha az élet citromot ad, csinálj belőle limonádét”. Vagyis, ha kedvezőtlenek a körülmények, próbáld a javadra fordítani. Ez az optimista szemlélet az, ami hiányzik a mindennapjainkból.


Ami igazán inspirálni szokott engem, az a személyes történetek ereje. Van egy ilyen igaz történetem a fentiekkel kapcsolatban, ami régóta kering a fejemben, hadd osszam meg veletek.


Hozzátartozik az előzményekhez, hogy gyerekkorom óta zongorázom (a karrierem csúcsa a “Pincebogarak” nevű újpesti rockformációban volt 19 éves koromban, melyet a közelmúltban csak egy céges zenekar színvonala tudott megközelíteni). Sajnos ezt is elvitte a Covid, mint annyi minden mást. 

Én inkább magamnak játszom, úgymond kedvtelésből, nincsenek előadóművészi ambícióim. Szóval a zene nyelve hozzám nagyon közel áll, az egyik legkifejezőbb művészeti formának tartom. NLP-s nyelven azt mondhatjuk, hogy fejlett az auditív érzékelésem - bár nincs abszolút hallásom és tényleg csak amatőr vagyok. Ettől eltekintve nekem igazi kikapcsolódás a játék (A Rolandnak köszönhetően szigorúan fülhallgatóval, mert a kalimpálásom még így is meg tudja zavarni drága családom nyugalmát), amikor ha nem is jutok alfa állapotba, felfrissülök, az agyam más területeit használom, mint a munka során, szárnyalhat a kreativitásom, satöbbi.  A zenén keresztül jobban megértem a dolgokat. Ezért szeretem Itay Talgam-ot és tudok kapcsolódni a zenei hasonlatihoz. (egyébként mindenkinek ajánlom!) 


Keith Jarrett nevét egészen a közelmúltig nem ismertem, pedig zenében elég mindenevő vagyok, de mondjuk nem az a kifejezett audiofil (vagyis vájtfülű), aki lenézi az MP3-at és csak a bakelitben hisz vagy kizárólag kortárs modern zenét hallgat.


De a történethez kapcsolódó zenét nem a spotify dobta fel, hanem valahol olvastam róla. Aztán kicsit utána is jártam, és persze rajongó is lettem. De ne szaladjunk ennyire előre…

 

Volt ez a fiatal amerikai zongoraművész, Keith Jarrett. 1975-öt írunk és a kölni operaház az első jazz koncertjére készül. 

Illetve nagyon nem készülnek…  A körülmények teljes mértékben a szervezők ellen dolgoznak. Például számos félreértés keletkezett a koncerten használni kívánt hangszerrel kapcsolatban - egy Bösendorfer Imperial  koncertzongora volt a művész kérése (ezt egy másik helyszínről kellett volna elhozni), de csak egy kisebb, gyakorlásra használt Bösendorfer állt rendelkezésre, ami mellesleg le is volt hangolódva, a pedáljai alig működtek, nem az előadók álma.


Eközben Jarrett Svájcon keresztül érkezik Kölnbe autóval egy kimerítő zürichi koncert után, miután 600 km-t vezetett egyhuzamban. Két napja nem tud aludni. Kimerülten és éhesen parkolt le az öreg Renault 4-essel. A szervezők örömujjongással fogadják. Péntek délután van és már késésben vannak. Még az esti operaelőadás előtt ellenőrizni akarták a helyszínt és a hangszert, amin játszani fog.


Jarrednek már régóta hátfájdalmai voltak, a ruha alatt fűzőt kellett viselnie. Nyögve szállt ki az autóból, hogy közösen nézzék meg a koncerthelyszínt. Átsétáltak a közeli operaház épületébe.


Jarrett csaknem összeomlott, mikor meglátta a hangszert. Legszívesebben azonnal sarkon fordult volna.


A koncertszervező Vera Brandes, aki mindössze 17 éves volt, idegesen rágta a körmeit és imádkozott, nehogy a művész lemondja a teltházas estet.  A jegyárat visszakövetelő közönség képe teljesen megrémítette. Ez volt az első igazán nagyszabású rendezvény, melyet ő hozott össze. Rettegett, hogy a koncert esetleg elmarad. Mint látni fogjuk, erre minden esélye megvolt.


A színpad alig volt megvilágítva, csak a vészjelző zöld fénye sejlett át a sötétségen. A zongora már ott állt középen. Jarrett körbejárta az elnyűtt hangszert - de egy szót sem szólt. Leült, játszott pár hangot és tovább hallgatott. Kipróbálta a jobboldali zengetőpedált. Semmi.  Felállt és elfordult. Nehéz csend ereszkedett rájuk. Jarrett managere félrevonta a helyi szervezőt, Vera-t: “Ha nem szerzel gyorsan egy megfelelő zongorát, nem lesz koncert”.

  

Vera kétségbeesetten próbált  hangszert szerezni, de félő volt, hogy kifutnak az időből. Odakint szakadatlanul esett és már sötétedett. A szállítás nem volt biztonsággal megoldható - a zongorahangoló szerint, aki időközben a gyakorlózongorát próbálta helyrepofozni - a Bösendorfer nem úszta volna meg az esőben szállítást helyrehozhatatlan sérülések nélkül. Egy Bösendorfer Imperial akkor 50.000 márkába került, és még biztosításuk sem volt rá. És olyan szállítójármű sem állt rendelkezésre, amely elég nagy lett volna. Vera kezdett kifogyni a lehetőségekből, hiába telefonált estébe nyúlóan, hogy segítséget szerezzen valahogy. 


A helyzetet bonyolította, hogy a koncerthez aznap hanglemezfelvételt is terveztek, a technikán egész nap dolgoztak a hangmérnökök, míg sikerült a kábelezést, a mikrofonokat és a felvevő berendezéseket helyesen beállítani. Jarrett és a managere azon tanakodtak, hogy hazaküldik őket.


Az operában közben sikeresen lement az aznapi előadás. Jarrett fellépése késő estére volt meghirdetve. Az 1400 fős operaházban minden jegy elkelt az amerikai tehetség előadásra. 


Az idő csak múlt, az óra ketyegett.


Vera könyörgőre fogta, szinte letérdelt és kérlelte Jarrett-et, fogadja el a helyzetet és játsszon azon a zongorán, ami a színpadon volt.


A művész még egyszer ránézett a hangszerre, és egy sóhajtással bólintott - talán sajnálta a technikusok befektetett munkáját vagy ő is tartott tőle, hogy a cserben hagyott közönség nem hagyja annyiban a lemondott koncertet és botrány lesz - nem tudni. Beleegyezett, hogy fellép. Azon a kopott, vacak zongorán fog játszani, amit a német operaházi korrepetítorok naponta püföltek és még kísérőhangszerként is gyenge volt, egy szóló produkcióhoz pedig egyáltalán nem volt megfelelő.  Közben a közönség gyülekezett, lassan megtöltötték a modern stílusú kölni koncerttermet. 


Éjjel 11:30 volt, Jarrett kilépett a színpadra, a hangfelvétel elkezdődött.


És ekkor csoda történt.


Négy felvételt rögzítettek aznap este. A felvételről kiadott hanglemez lett a legnagyobb darabszámban eladott szóló jazz album a jazz történetében, ez lett a legkeresettebb zongoramű, melyből 4 millió példányt adtak el.  Egyetlen más jazz előadó sem tudott ilyen egyéni sikert elérni. Ez a hangfelvétel volt a kiadó (ECM Record) legnagyobb kereskedelmi sikere. Mindhárom rögzített darab improvizáció, minden egyes hang ott született meg. A modern jazz történetének egyik mérföldköve ez - mondják a szakértők.


És most mondhatjátok, hogy persze, Jarrettnek (ellentétben velem, mint azt korábban említettem) tényleg abszolút hallása volt, hároméves korától zongorázott, már hétévesen koncertezett és egy istenverte zseni volt, aki olyan sztárokkal játszott, mint Miles Davis, Chick Corea vagy Jan Garbarek. A közönség a koncert körülményeiről mit sem tudott, ők csak egy amerikai jazz zongoristát akartak meghallgatni és élvezni a zenét. 


Az első hangok után szinte hallani azt a döbbent csendet, amikor a közönség rájön, itt valami különleges születik meg. A hangszer úgy szólalt meg a kezei közt, hogy a közönség elámult.  


A sokezer órányi gyakorlás, a rutin és a persze a tehetség átsegítette ezen a hullámvölgyön is, hogy még magasabbra emelkedhessen. Emellett képes volt engedni az elvárásaiból és  kellően magabiztos volt.  Nem is kétséges, hogy szinte BÁRMILYEN hangszerrel megoldotta volna az előadást. De egy ilyen sikert elérése az, ami kiemel valakit a tömegből, ez különbözteti meg a zsenit az átlagostól. 


A választás, a döntés, amit minden nehézség ellenére meghozott - számomra ez jelenti a történetben a tanulságot. Jarred képes volt kihozni a helyzetből és magából - a rettenetesen kedvezőtlen körülmények ellenére is - a lehető legjobbat, akkor, amikor minden összeesküdött ellene. Mindebből a koncertlemezen semmit nem hallani. Ha rossz döntést hoz, és valóban lemondja a koncertet, most a zenetörténet szegényebb lenne a kölni koncert anyagával.


Vajon mi magunk milyen kockázatokat vállalunk a saját döntéseinkben, mennyire vagyunk hajlamosak a pesszimizmusra, milyen mértékben befolyásolják érzelmeinket és cselekvő képességünket a minket körülvevő negatív körülmények? Képesek vagyunk a nehézségek között is meglátni a lehetőségeket? Át tudjuk fordítani a javunkra a vert (vagy vertnek vélt) helyzeteket ? Melyek azok a nehézségek, melyekkel a sors szembesít minket? Végezetül: szembenézünk velük, vagy inkább meghátrálunk? Semmi nem példázza számomra jobban az igazi (mentális) ellenállóképességet (lánykori nevén: reziliencíliát) mint Jarrett, és a kölni koncert története. 


Mégis mi lehet az, ami miatt Jarrett mégis amellett döntött, hogy fellép - vállalva a kockázatot, hogy a hangzás nem lesz megfelelő és a közönség esetleg kifütyüli? Nincs egzakt válaszom, csak egy tippem. Azt hiszem ezt úgy hívják: szakmai alázat. Erre szerződtem, ez a dolgom, ezt kell tennem, mégha körülöttem recseg-ropog is a díszlet, más a billentyűk dinamikája, vagy a pedálok használhatatlanok.


Az a hangzás, melyet ebből az egyszerű gyakorló zongorából képes volt kihozni -  maga volt a varázslat. Földöntúli, sohasem hallott harmónia.

Ha szeretnék elmélyülni valamilyen feladatban, vagy csak gondolkodni szeretnék, nekem sokat segít a kölni koncert hanganyaga. (ha nem is vagy jazz rajongó, egy próbát megér…)  Ha nem hisztek nekem, bele lehet hallgatni:



Na ugye.


Megosztom

Hozzászólások

Ajánlott cikkek

"Ez jó mulatság, férfi munka volt!"

Ahogy Vörösmarty mondaná. Itt a vége idénre, jöjjön az idei utolsó blogbejegyzés, a szokásos évértékelővel. Lássuk, mit hozott nekünk 2022.

Nagy-Józsa Dorottya PCC Nagy-Józsa Dorottya PCC today 2022-12-07

Feleslegesen mentem be.

Feleslegesen mentem be. Nem rögtön tette hozzá, hogy 'de ez volt az utolsó'.

Nagy-Józsa Dorottya PCC Nagy-Józsa Dorottya PCC today 2022-11-21

Hírlevél feliratkozás

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it. More information. cancel