Az óceán, a kalapács, a másodkapitány és az édes semmittevés

Makrai Fanni Makrai Fanni today 2020-01-23 label vezetőfejlesztés, vezetők, leadership

Lehetne az is a cím, hogy: Coaching, direktív vezetés, bevonás és delegálás – de az nem mutatná meg, hogy milyen fantasztikus írói vénával rendelkezem.

Létezik egy szuper vezetési modell, amit már a 70-es évek közepén kifejlesztett Hersey és Blanchard: helyzetfüggő vezetés névre hallgat a dolog. Ha vagy olyan szerencsés, hogy még nem küldtek ilyen tréningre, hadd zanzázzuk neked:


bármilyen vezetői attitűd is természetes a számodra, érdemes azt ahhoz alakítani, amilyen a vezetett emberek elkötelezettsége/hozzáállása és szakmai tudása az adott feladathoz/felelősséghez.


Mindezt hosszan kifejtik és mivel a modell kialakítása óta eltelt közel 50 év, ezért millióan értelmezték, fejlesztették, toldották és foltozták a modellt. Természetesen készült hozzá rengeteg féle színű és szagú 2x2-es mátrix is, mert tanácsadók létezni sem tudnának a jól megszokott 2x2-es nélkül.



A gond az, hogy az 50 év találmányainak egyike sem mutatja meg a modell lényegét, vagyis azt, hogy egy mátrixban kellene megjelenítened a beosztottak felkészültéségét ÉS a választandó vezetői stílust. Egyszerre. Magyarán rosszak.


Tehát a feladatod:


  1. Mérd fel a beosztottaid adott feladathoz/felelősségi területhez való hozzáállását ÉS meglévő szakmai tudását – egyszerűbben mondva helyezd el őket egy 2x2-es mátrixban.




    2. Válassz vezetői magatartást: direkt irányítást, coachingot, támogatást vagy delegálást - attól függően, hogy ők hol helyezkednek el.




    És akkor most it's gonna be legen...waitforit...dary!!!! - megrajzoltam mindezt Nektek egyben!




    Nulladik lépésként emelkedjünk felül azon, hogy a szokásos koordináta rendszerekkel ellentétben itt a pluszok az origó felé mutatnak, míg a mínuszok és változók a végtelenbe és tovább. Mindezt azért csináltuk így, hogy az interneten található valamennyi ábrával azonos képet láss – ne gondold, hogy elrontottuk az ábrát, de ettől a mondanivaló ugyanaz.


    Szintén nulladik lépésként fogadjuk el, hogy az a kolléga, akinek semennyi szakmai tudása és semennyi lelkesedése nincs az adott felelősség felvállalásához, az nem jó helyen van, vele ebben a keretrendszerben nem tudunk foglalkozni. 


    A lelkes újoncokat irányítani kell


    Most szabadult a suliból, az előző munkahelyéről, egy alacsonyabb pozícióból és a világot akarja megváltani.

    Csak épp nem tudja, hol a mosdó.


    Vázolhatod a víziót, inspirálhatod, adhatsz neki felelősséget, csak fogalma sem lesz róla, hogy mit kezdjen vele.


    Muszáj fogni a kezét és csak fokozatosan elengedni, ahogy a szakmai tudása, helyismerete stb. egyre nő. Ha nem fogod a kezét eleinte, eltéved – ha nem engeded el a kezét, ahogy fejlődik akkor meg megzabosodik, épp a legjobbat, a lendületét veszti el.




    A talajvesztett ingadozókat tökön kellene ragadni.

    Nem is pontosan tudja, hogy mit és hogyan kellene csinálni és nem is érti, hogy egyáltalán miért kellene bármit is tennie, ezért elvesztette a hitét önmagában, a cégben vagy éppen benned. Kezdhetnéd azzal, hogy szakmai trükkökkel nyűgözöd le, és a tudását fejleszted gőzerővel, de ezzel valószínűleg csak rövidtávú sikereket érsz el. Neki arra van szüksége, hogy újra bízhasson, újra higgyen abban, amiben hinnie kell ahhoz, hogy meg akarja tanulni, amit meg kell a munkavégzéshez. Keltsd fel a vágyát a végtelen óceán iránt, utána majd megtalálja ő is a kalapácsot meg a szöget ahhoz, hogy hajót építsen. (St. Exupéry a 21. században is üt, nem?)




    A dörzsölt szakikat be kell vonni.


    Fiatal vezetőként tőlük tartunk a legjobban. Ő a szaki, aki mindent tud és mindent jobban tud. Nálad biztosan, de a CEO-nál is, meg egyébként is. Az ő idejében még....

    Nem hibázik sosem, csak destruktív. Pedig szükséged van rá, többet tud a cégről, mint Te valaha is fogsz, csak tudnád, hogy állítsd az oldaladra.

    Hát pont így! 

    Ahelyett, hogy kitalálod a szuperszónikus új megoldást a bármilyen kihívásra, csak vázold fel neki, hogy milyen akadályba ütköztél és bízd rá a dolog megoldását. Amint elég fontosnak érezheti magát, azonnal átáll a jó oldalra és ezzel Neked spórol meg rengeteg időt és energiát. Sőt az általa kifejlesztett megoldási javaslat ellen már nyílván nem fog ágálni, tehát a többiek elkötelezettségéért is ezzel teszel a legtöbbet.




    A biztonságot jelentő igáslovakat békén kell hagyni


    Tudja is, hogy hogyan, érti is, hogy miért, szóval őt egész egyszerűen hagyd békén. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy hagyd magára egészen. Közösen tűztök ki célokat, határoztok meg kereteket, de mivel delegálni csak felelősséget lehet, ezért a tiszta keretek meghatározása mellett annyi a dolgod, hogy elérhető legyél, ha valamiben a tanácsodat, segítségedet kéri. Ha van olyan a csapatodban, akire így számíthatsz, azt ne fojtsd meg folyamatos ellenőrzéssel, számonkéréssel. Mivel a felelősséget és nem a feladatot delegáltad, ezért ő pontosan fogja tudni, hogy mikor ég a talpa alatt a talaj, mikor kell bevonnia Téged. Addig meg dőlj hátra és élvezd, hogy milyen jól pályára raktál mindenkit!




    Szumma szummárum

    Most már érted az ábrát, akkor nincsen más dolgod, mint végiggondolni, hogy az egyes embereid melyik negyedrészben vannak a jelenleg, vagy jövőben - a rájuk bízni tervezett felelősségek vonatkozásában. Bátran rajzolj egy mátrixot és írd bele az embereidet. Ami fontos, hogy ezt minden egyes új felelősség esetén érdemes újragondolni, tehát ne skatulyázd be az embereidet, kérlek szépen. Aki egyelőre nem tud giga exceleket kezelni, még lehet, hogy zseniálisan fogalmaz – sőt elég valószínű, hogy a két feladathoz való hozzáállása sem ugyanaz.


    Az így kapott térképpel pedig gondold végig, hogy hogyan tudod őket abban támogatni, hogy előbb-utóbb az adott felelősségi terület vonatkozásában mind a delegálás negyedbe érhessenek. Ennyi.


    Spóroltunk Neked egy két-napos helyzetfüggő vezetés tréninget. Szívesen.

Megosztom

Ajánlott cikkek

A sabbatical, hogy helyre rakja a motivációdat? Hát...

De jól megy ma már, tényleg. Hallom a dörmögésed, és persze, igazad is van.

Nagy-Józsa Dorottya PCC Nagy-Józsa Dorottya PCC today 2023-11-20

Ha win-win-t hallasz, menekülj!

Ritkán szoktunk belemenni egy-egy készség/képesség (nehogy kinyissuk most ezt :) ) fejlesztésének mélyebb rétegeibe írásban, és ennek általában egyetlen oka van.

Nagy-Józsa Dorottya PCC Nagy-Józsa Dorottya PCC today 2023-10-08

Hírlevél feliratkozás

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it. More information. cancel