Egy hét tömény adrenalin

Májusban találkoztunk először az idei válogatottal, és az őket felkészítő szakértőikkel - még a COVID miatt online. Akkor kezdtünk belelátni a versenyzők szakmai munkájába, felkészülésébe. Minden szakmában egyetlen versenyző, illetve pár szakmában versenyző-páros, és az őt felkészítő szakértő, valamint a technikai támogatást biztosító delegáció képviseli hazánkat a bajnokságokon.

A versenyen magán, a szakértők és a versenyzők egymással csak adott feltételek mentén érintkezhetnek. A versenyzőket kizárólag a team leaderek kísérik - ezek voltunk mi - szerencsére hárman, mert 26 versenyzőre már ennyit enged a versenyszabályzat. A napi lerohant lépések számát tekintve, én néggyel még jobban lettem volna.

Workshopok, csapatépítő, egyéni coachingok alatt közelebb és közelebb kerültünk az összesen így több, mint 50 fős csapathoz, de arra az adrenalin+endorfin sokkra, ami Grazban ért minket, a többiek nevében is mondhatom, egyáltalán nem voltunk felkészülve. 

Amikor a szakértők sokasága azt mondta nekünk az augusztusi csapatépítőn, hogy nem lehet elképzelni, mit jelent egy ilyen verseny, amíg át nem éltük, az utolsó betűig igazuk volt. 

Huszonegy különböző szakma huszonhat, egészen brutálisan elhivatott, hihetetlenül eltökélt fiatal versenyzőjét láthattuk egy olyan feszített élethelyzetben, amivel nem sok ember találkozik az életében.

Mert igen, hasonlít a versenysportra, de mégsem az.

Nincs az a sportverseny, ahol ne tudnád előre, mi lenne a feladat.

Nincs az a sportverseny, ahol fogalmad sem lehet róla, hogy állnak a többiek a felkészüléssel.

Épületasztalostól ipari robotikáig volt itt mindenféle szakma, ami először is adott egy elképesztően izgalmas alapzsizsegést a versenynek. A legtöbb embernek 1-2 szakmája van életében, és még ha van is olyan szerencsés, mint mi, hogy ezer szektorban/szervezetben dolgozik egyszerre, akkor sem lát bele ilyen mélységében egy konkrét munkafolyamatba.

Úgyhogy bármerre mész, olyat látsz, amit még soha.

Aztán ehhez tedd hozzá, hogy az országok egymás ellen versenyeznek, a szurkolók a saját nyelvükön bíztatják a versenyzőket, ami megint emel egy óriásit az atmoszférán. A feszültséget pedig hasítani lehet, hiszen van, aki olyan csendben dolgozik, hogy félsz hogy a munkavédelmi bakancsoddal a lehullott észt kitűzőre lépve is kizökkented a melójából, és van aki mellett a III. világháború is kitörhetne, az sem rezzentené meg. De nem tört ki. 

Mindeközben meetingelsz a többi ország team leadereivel, akivel már a harmadik nap ezeréves barátként köszöntöd egymást, mialatt tudod, hogy a versenypáston legszívesebben eltennék láb alól a versenyződet, annyira látványosan van előrébb a többinél.

Este összehívod a versenyzőket és megpróbálod letapogatni, kinek-mire lenne pontosan szüksége, tudva, hogy erre kerek 35 perced van, mert aludniuk kell, hiszen ultrát futnak, nem sima maratont. Három versenynapot kell a topon végigcsinálni, nem egyet. Ők meg 26-an vannak hármunkra, úgyhogy azon túl, hogy a csapatot egymásra hangolod, és átérezteted vele, hogy akármilyen kétségbeesett is most, tényleg nincsen egyedül, és ráveszed, hogy ne hátra nézzen, hanem előre, mindig csak előre - mást már egyesével nem tudsz mindenkiért tenni.

És csak remélheted, hogy ez elég lesz a reggeliig, vagy a következő versenynap első szünetéig, amikor ránézel pár méterről és úgyis látod majd, hogy közelebb kell-e gyere. 

4 aranyat, 2 ezüstöt, 2 bronzot hozott le a magyar csapat, ebből két érmet bemutató szakmában, vagy a jövő szakmájában, ami kifejezés talán mutatja a fontosságát ennek a plusz két éremnek. Mindehhez járult 6 kiválósági érem, úgyhogy igazán volt mit megünnepelni a záróbulin. És nyilván másfél év COVID után az élmény még kontrasztosabb volt, de azt az örömöt, elkeseredettséget, izgalmat, felszabadultságot, csalódottságot és boldogságot, amit abban a teremben a fiatalokkal átélhettünk, egyszerűen képtelenség visszaadni. 

Le a kalappal tényleg mindenki előtt, eszméletlen, hogy mi munka van minden egyes résztvevő teljesítménye mögött. De szerencsére olyan munka, amelynek minden másodperce meg fog térülni.

Mert ezek a versenyzők nem egyetlen sportszámból, hanem a hivatásukból fejlesztették magukat tökélyre. Olyan tökélyre, ahova sokan életük végére sem jutnak el, ti meg már ott vagytok mindannyian, 18-25 évesen. 

Hálásak vagyunk érte, hogy közöttetek lehettünk.