Rendben van a szervezeti láthatóságod akkor, amikor eléred azt a cégnél, hogy tudjanak rólad. Tudják, hogy létezel, tudják, hogy jó vagy. Mert látható vagy a szervezetben.
Ki a frászt érdekel. Gondolod először, de ha nagy cégnél dolgozol, egész biztos hibásan teszed.
Egyrészt azért, mert tetszik, vagy nem tetszik, az összlétszámotok gyorsabban nő, mint a döntéshozóké. Ergo egy döntéshozóra először 1, majd 100, majd 1.000, majd 10.000 ember jut. Tehát amikor azt gondolod, hogy a HR-es, vagy a nagyfőnök teljesen hülye, mert azt sem tudja te ki vagy, mégis ő dönt arról, hogy te jó vagy-e egy új pozícióra, félig igazad van.
Abban, hogy nem tudja ki vagy. Másik részében viszont nem, mert nem biztos, hogy ő a hülye.
Ha van a csapatodban, csoportodban, osztályodon, részlegeden nálad láthatóbb ember, hát ő fog eszébe jutni először. A hangyakirálynő sem tud szemmel tartani egyszerre 10.000 hangyát.
A nagy szervezetek ezt már annyira felismerték, hogy erősebb középvezetői szinttől felfele már bónuszcélként is egyre gyakrabban lehet találkozni a visibility-vel. Valahol indokoltan, hiszen ha nem vagy elég látható, soha az életben nem lesz belőled felsővezető.
Célkitűzésként viszont azért elég nehéz kérdés ez, mert a szervezeti láthatóság elérésére szervezetenként (és vezetőnként!) változó, hogy milyen eszközök alkalmasak, ráadásul full nem mérhető objektíven. Úgyhogy ha célként okay is, bónuszt általában nem pakolnak belé, magyarán a normál bónuszcéljaid ALATT helyezkedik el. Ami azt eredményezi, hogy bekerül abba a végtelenül üres dobozba az agyadban, ahol a régi 2 kredites választható tantárgyaid laknak 15 éve.
Az érdekes viszont nem is az, hogy milyen eszközökkel tudsz látható lenni, mert általában 7-9 perc gondolkodás után ezt saját magad is meg tudod mondani. Sőt dolgozunk olyan nagy szervezetben, jellemzően 15.000+ munkavállalóval, ahol erre már bevett módszerek vannak: a munkavállalókat oktatják arra, hogy mit kell tenniük azért, hogy megjegyezzék a nevüket. Mert nem mindenkinek megy ez zsigerből.
Az érdekes az, hogy a gyomrod kifordul a gondolatától is, hogy ezzel kell foglalkozz.
De vajon miért?
Milyen hiedelmek laknak ennek a legalján?
Mitől félsz, és egyáltalán:
Mit érdekel, hogy ki fog strébernek tartani, ha bezzeggyerek címkét kapsz a homlokodra?
Ha ezen elgondolkozol, talán meg tudod fejteni, hogy neked mi az a gát, ami miatt ez az a téma, ami már 5. éve minden teljesítményértékeléseden előjön. Hogy tök jó, amit csinálsz, de nem vesznek észre. Mert nem vagy hajlandó elmenni a főnököd helyett erre meg erre a meetingre, mert lesütöd szemmel bújsz a határidőnaplódba, ha arról van szó, ki fogja tartani az ilyen meg olyan prezentációt. Mert nem veszed fel a telefont, mert nem vállalod el a külföldi utat, mert nem mész le vacsorázni a többiekkel, ha kiküldetésen vagy, mert nem szervezed meg a főgóré látogatását, mert nem jelentkezel az önkéntes feladatokra, mert még a fontos emaileket is a főnökökkel küldeted ki, mert annyira konfliktuskerülő vagy, mert, mert mert. Mert, tudod te jól, hogy miért.
Csak abba gondolj bele, hogy ha ma indítasz egy céget, és felveszel magadnak tíz embert, akkor az olyan kardinális kérdéseket is fogod tudni, hogy Pisti hosszában soronként, vagy keresztben oszloponként tekerve fogyasztja a főtt kukoricát*.
De ha jól csinálod a dolgodat, nagyon jól, és még annál is jobban, és a célod is az, akkor 20 év múlva lesz 3000 embered. És a 99%-ukról azt sem fogod tudni, hogy kicsoda, nemhogy minden kis vacak szokását.
Ugye.
Hát akkor meg miért várod el, hogy rólad mindent tudjanak.
Youtube-on is ott vagyunk. És te?
*Fogadjunk, hogy felemelted a két kezed és kipróbáltad. Pedig csak a bolondok eszik soronként. :)