Ne céget válassz, hanem főnököt!
Óvodaválasztás kapcsán az egyetlen dolog, amire minden gyakorló szülő felhívja a figyelmet, ne óvodát válassz, hanem óvónénit.
person Nagy-Józsa Dorottya PCC today 2017-03-21Ebből az első a "ha egyszer felmondott, ide többet nem jön."-elv. Megdöbbentően sok cégnél van érvényben ez a szervezeti kultúra még mindig, de vajon miért?
Mi ez talán, rossz kapcsolat, ahonnan ez ember fia/lánya kitekintget? Megcsalt, úgyhogy többet ide nem jön? Miért gondoljuk, hogy az, aki egyszer elment, másodszor már nem lesz jó munkaerő? Mert megint meg fog csalni? Honnan tudjuk?
Lehet, hogy hebrencs volt, rosszul döntött, megbánta.
Lehet, hogy jól döntött, megismert egy másik helyet és visszavágyik mégis.
Lehet, hogy megint itt fog hagyni.
Lehet, hogy az is itt fog hagyni egyszer, aki még nem ment el. Ma már fehér holló itthon az egy munkahelyes munkavállaló.
De miért is kellene nekünk olyan?
Miért baj az, ha elmegy?
Kötelező a lojális munkavállalónak hűségesnek is lennie? Attól már nem lesz lojális, hogy elmegy? Csakhogy a párkapcsolati hasonlatnál maradjunk, nem lenne kutya kötelességünk úgy elereszteni egy munkavállalót, hogy ő aztán úgy gondoljon ránk, mint egy régi szerelemre? Kicsit talán fájó szívvel, de boldogan?
Nem úgy, hogy megcsalt feleség módjára kicsapjuk a cuccát a küszöbre, és rácsapjuk az ajtót.
Megtehetjük, hogy 10-30%-os fluktuációs számok mellett, irtózatos emberfelvételi erőfeszítések mellett azt mondjuk valakinek, hogy ne jöjjön vissza? Egy olyan embernek ráadásul, aki már járt nálunk, neki nem vagyunk zsákbamacskák. Mindenki másnak igen. Fényezzük kifele a cégünket, ahogy csak jól esik, a benti körülmények akkor is zsákbamacskák lesznek. Kivéve neki.
Ő már ismer minket. Ő már velünk volt. Ő már tudja mi vár az employer branding munkája mögött. Neki már nem egy logó vagyunk, hanem a cég. Annak hibáival és előnyeivel együtt. Ő már minket választott. Másodszor. Nem a hírünket a munkaerőpiacon, hanem minket.
Hogy is van ez akkor? Mitől kevesebb ő, mint egy szűzleány?
Mitől félünk tulajdonképpen, amikor nem merjük visszafogadni? Mit akarunk elérni azzal, mikor megosztjuk a munkavállalónkkal, hogy ide ugyan nem jön vissza, ha egyszer elmegy?
Csodálkozunk, hogy kifele mennek a munkavállalók szép sorjában. És miután integettük nekik, jó alaposan bereteszeljük az ajtót. Vissza ne jöjjenek.
Majd milliókat ráköltve nyitunk egy másik ajtót az újaknak. Mert a régi már zárva van. Ahelyett, hogy nyitva tartanánk minden ajtót és megengednénk magunknak és a cégünknek azt a magabiztosságot, hogy őszinte szívvel intsünk agyőt annak, aki el akar menni.
Dolgozzunk úgy, hogy ne tőlünk menjen el. Hanem magáért. Tanuljon, fejlődjön, aztán ha akar, jöjjön vissza. Hozza vissza, amit megtanult. Higgyünk annyira az emberünkben, hogy elhisszük, nem véletlen ment el, és nem véletlen akar visszajönni. Tegye.
Azért jött vissza, mert lojális.
Nem hűséges. Lojális.
Nem lépett félre. Tanult.
Nem házasság. Munkahely.
HA ELÉGEDETLEN VAGY A HÁZASSÁGODDAL, NEM TUDUNK SEGíTENI. DE HA ELÉGEDETLEN VAGY A MUNKAHELYEDDEL, VAGY AKÁR A CÉGES MAGADDAL, AKKOR IGEN.
Bree meg az ajtó: http://3.bp.blogspot.com/, http://m.rgbimg.com