Nem, persze hogy nem.
Mi akkor az, ami közös azokban, akik sikeresek lesznek a vállalatok védőhálói nélkül is? Ez volt az a kérdés, amit én kitűztem magamban, mielőtt kiültem a székre, ahonnan 5 óra múlva felálltam. És ez volt az, amire választ kerestem a srácoknál, akik mindezek alatt ugyanezt csinálták, csak egy másik széken, a Studios egy másik termében.
Tegnap ezt a feladatot kaptuk a Freelancer Festival 2019-en, beszélgessünk a három párhuzamos színpadon, azzal a 18 emberrel, akik hazánkban a szabadúszás, mint életforma úttörői. Lássuk tehát, hogy mi a közös ebben a 18-ban, akikhez zárójelben tegyünk még jó párat, hiszen majd az egész csapatunk moderált, akik szintén azon dolgozunk minden nap, hogy a szabadúszás létjogosultságát erősítsük.
A rossz hír, hogy a pontok között nem fogod megtalálni a szerencsét, annak ellenére, hogy nagyon sokan említették a beszélgetésekben. HIszek a kínai közmondásban: a szerencse nem jár örökbe, csak kölcsön.
1. Szeretnek dolgozni
Ha engem kérdeztek, van, aki túlságosan is. Nyilván üzleti coachként ha elég sokszor találkozol már a kiégés különböző fázisaival, akkor könnyebben látod talán a felkiáltójeleket. De hogy kivétel nélkül, minden beszélgetőpartner előredőlt és megindult a gesztikuláció, mikor végre a munkájáról beszélhetett, az egész biztos. Igaz ez azokra is, akik már nem pénzért dolgoznak, hanem a hobbijukként definiálják azt.
Mindegy minek hívod, a lényeg ugyanez, sokat, sokat, és még többet dolgoztak, és dolgoznak azok a freelancerek, akik eljutottak oda, hogy a saját talpukon tudnak állni. Adott esetben három gyereket is eltartva, a családját viszont nem feláldozva a munkáért. Úgy, hogy elenyésző volt közülük a munkafetisiszta, nem arról van szó a legtöbb esetben, hogy képtelenek a munkájuk nélkül élni. De ettől még dolgozni nagyon szeretnek.
2. Eszméletlenül tudatosak
Megfogom a költéseket, megfogom a bevételeket, ismerem a pénzügyi modelleket, tudom, hogy mit jelent a passzív jövedelem, mit jelent a fél-passzív jövedelem, hogy tudom elérni.
Tudom, mennyi pénzem van.
Tudom, hogy mennyit keresek, mennyi munkáért.
Tudom, hogy a befektetett hat óra munkám 0.05%-ot emel a tulajdonjogomon a most indult startupomban, nem a vakvilágba dolgozom ennyit, tisztázom a kereteket, és tervezek, tervezek, aztán megint tervezek.
Nagyon erős keretek, és folyamatos ránézés, mit csinálok. Üzleti terv ahhoz a vállalkozáshoz is, aminél magam is tudom, hogy 85% az esélye, hogy a fiókba kerül. Még mindig jobb, mintha üzleti terv nélkül indulok el és belebukik a megtakarításom.
3. Folyamatosan képzik magukat
Öröm volt hallgatni, milyen természetesen szövődött bele minden egyes harminc percbe az, hogy itt bizony nincs senki, aki kijött az egyetemről és utána becsukta a könyveit. Az egyik MBA-zik, a másik online tanul, a harmadik PhD-t ír, a negyedik újabb és újabb ötlete kapcsán képzi magát új és új piacokra. Nincs olyan, hogy ne lenne túl épp az egyik képzésén, és ne kezdené a következőt.
Rengeteget olvasunk, prédikálunk, tréningelünk a growth mindset-ről, nagyon sokat kerestem már kutatásokat a témában. Egész őszintén, az okosok most ott tartanak, hogy nincs arra bizonyíték, nincs valós longitudinális kutatás még abban az irányban, hogy mennyit fejleszthető ez a képesség (képesség? adottság? készség? attitűd?).
De hogy itt mindenkiben benn volt, és ebben a 18(+ a 4 Y2Y-os) srácban egész biztosan közös az az, hogy kedvvel, örömmel és érdeklődéssel tanul(unk) megállás nélkül újat és újat.
4. Több lábon állnak
Diverzifikálják a szolgáltatási/termék portfóliójukat - magyarul mondva :).
Csinálom ezt, ezt, meg ezt. Árulom azt, amazt. Nem random, hanem lekutatva az irányokat, folyamatosan igazítva a stratégiámat a piachoz - piacokhoz.
Futtatok egy épphogy nullszaldós vállalkozást, keresek annyi pénzt 20 órában, hogy eltartsam az 5 fős családomat a világ top 3%-át dolgoztató freelancer oldalon keresztül, utaztatok Balira és viszem PR-tanácsadó cégemet, ésatöbbi.
És folyamatosan nézem, hogy mit kellene még, mit másképp, ugyanazzal a tudatossággal, amit a 2. pontban már méltattam.
5. Nem érdeklik őket a címkék
Mindegy nekik, hogy szabadúszónak mondják őket, vállalkozónak, startuppernek, életművésznek, vagy magánzónak, ahogy Rejtő fogalmazott anno. Nem a definíciókkal törődnek, hanem a végeredménnyel.
Van, aki 20%-ban szabadúszó, 20%-ban vállalkozó, 60%-ban startupper, vagy akár munkavállaló. Az összes barométer mozog felfele-lefele folyamatosan. Nem magától, nem passzív szerkezetben. Tőlük.
Addig csinálom ezt, amíg a bevételem a másik lábamból el nem éri amazt a küszöböt, és akkor ebből kiszállok és megyek arra. Folyamatosan, nagyon erős kontroll alatt tartják a velük történteket, nem sodródnak balra-jobbra. Mindezt úgy, hogy sokan azzal a szerénységgel mondták mindezt tegnap is, mintha a világ nagyobb része lenne ilyen. Nem az.
Nem nézik le a munkavállalókat, nem hordják fenn az orrukat csak azért, mert képesek a saját lábukon állni. Nem akarnak vállalkozók lenni, csak azért, hogy el tudják magyarázni a nagymamájuknak, hogy mit csinálnak. Mindenki hívhatja őket, ahogy akarja, nekik aztán mindegy. Ők tudják mit csinálnak, milyen %-ban, és mit érnek el vele, és ez érdekli őket, nem a külvilág címkéi.
És ami még közös volt mindenkiben, ahogy Filep Szilvi és Jakus Vivi, a fesztivál két alapítója fogalmazott, hogy azt se felejtsük el, hogy ezek a srácok mind felsővezetők voltak/voltunk/vagyunk/lettek volna egy-egy multinál. Mindenki a saját, addig is tudatosan épített karrierútját törte meg, azért, hogy a saját lábára állhasson.
Ezek a srácok képesek voltak megmutatni, hogy nem csak a hagyományos karrier az a lehetséges út, amivel elérheted azt az életminőséget, amire vágysz.
Vagy akár jobbat.
Köszönjük a lehetőséget, Filep Szilvi és Jakus Vivi, jövőre ugyanitt.