Azt mondja egy hirdetés, hogy vegyek meg egy bizonyos testedző gépet, napi negyed órát tornázzak vele intenzíven, és tartsam be a mellékelt füzetben leírt diétás tanácsokat. (Ugye Te is találkoztál már hasonlóval?)
Gondolom, hogy ha egy egyébként egészséges ember napi negyed órát (ami, lássuk be igazán nem sok) intenzíven mozog, és odafigyel arra, hogy mit eszik, akkor fogyni fog. Lehet, hogy valaki lassabban, valaki gyorsabban, de a hatás garantált. Mindenki szeretne fittebb lenni, tovább élni és vonzóbbá válni, és szinte mindenkinek van napi negyed órája. Hazánkban mégis minden negyedik felnőtt túlsúlyos!

Legyen szó testedzésről, vagy a rossz szokásainkról, a legáltalánosabb feloldása a fenti látszólagos ellentmondásnak, hogy „ha meg is születik az elhatározás, a cél előtt elfogy a kitartásunk”. Ha elfogyott a kitartásunk, akkor jön a csalódottság (negatív érzés) és az önhibáztatás (a felelős azonosítása), majd a lemondás (önigazolás:„hiszen tényleg csak ennyire vagyok képes”).

-nem én vagyok a képen-

A csalódottság oka legtöbbször az, hogy a „módszer” tisztelete elhomályosítja azt, hogy különbözőek vagyunk. „Ez a módszer korábban mindenkin segített, rajtam mégsem, tehát bennem van a hiba.” A módszerek tisztelete eltereli figyelmet azokról a személyes tényezőkről, amik valóban meghatározzák, hogy sikeresek lehetünk-e céljaink elérésében.

Ezért célszerű óvatosan kezelni a jól bevált módszereket - ezt is - , viszont van néhány olyan szempont, amit  szem előtt tartok a saját életemben.

1. Nem markolok túl sokat

A legtöbb dolog, amin valaha változtatni szerettem volna, vagy arról szólt, hogy elkezdjek valamit, amit eddig nem csináltam, vagy arról, hogy amit eddig rutinszerűen rosszul csináltam, megváltoztassam. Ezek a témák olykor plusz időt, és minden esetben plusz koncentrációt követelnek. A plusz koncentrációhoz extra energiára van szükségem, ráadásul szinte folyamatosan.

Az erőforrásaim pedig végesek. Priorizálom a kitűzött céljaimat és nem változtatok egyszerre túl sok mindenen.

Amikor felismerek valamit, amin változtatni szeretnék, elönt a tettvágy. Úgy gondolom, hogy el kell kezdenem foglalkoznom a célom megvalósításával. Ilyenkor csak ez az egy dolog kerül figyelmem középpontjába, ezért úgy érzem, nincs szükség priorizálásra. Ez nem így van. Ha ezen a ponton megállok és végiggondolom, hogy milyen változtatásokban vagyok éppen benne, amelyek még nem zárultak le – csak már kicsit kikerültek a figyelmem középpontjából –  sokszor rá kell jöjjek, hogy mégis túl sok minden van már egyszerre a porondon. Ilyenkor el kell halasztanom az új kitűzött cél felé való indulást, egy előre meghatározott, jól mérhető eseményig (egy korábbi célom megvalósulásáig), amíg más folyamatokból erőforrásaim szabadulnak fel. Lehet, hogy ez túlzottan konzervatív gazdálkodásnak tűnik, de nem is hinnéd, milyen sokat segít, ha várnom kell a kezdésre!

2. Fenntarthatósági stratégiát alkotok

Számomra egy változtatás akkor fenntartható, ha folyamatosan jelen vannak az energiát adó visszacsatolások, jutalmak, nem csak egy távolban elérendő cél lebeg a szemem előtt. A stratégiaalkotás során a ráfordításaimat, erőfeszítéseimet olyan mértékűre kell szabnom, amelyet képes vagyok a fent említett jutalmakkal ellentételezni. Lehet, hogy látványos és gyors változást szeretnék elérni, ezért nagy erőfeszítéssel kezdek bele a folyamatba, ami önmagában nem baj. A veszély pusztán abban rejlik, hogy ezt a nagy energiát nehéz fenntartani, nehéz folyamatosan megadni magamnak azokat a jutalmakat, elismeréseket, amiért érdemesnek érzem tartani a tempót. Ha az energiabevitel leesik, már kevesebb a koncentráció, az edzés, és lassul a fejlődés a megszokotthoz képest. A visszaesés gyakran a csalódás és az önhibáztatás miatt meg is szünteti a folyamatot.

Például a dohányzásról való leszokásba úgy kezdtem bele (sokadszor), hogy nem céloztam meg a teljes leszokást, csak minden reggel az aznapi cigaretta-mentességet. Ma sem mondom, hogy leszoktam-e, de a döntésem napja óta 15 év telt el anélkül, hogy rágyújtottam volna.

Nem tud eredményessé válni egy projekt – bármennyire jövedelmező üzleti lehetőségre is épül –, ha a likviditása nem biztosított!

És hogy mik a jutalmak? Bármi lehet, ami azonnal élvezhető. Egy hangosan kimondott mondat este lefekvés előtt, hogy „ma is megcsináltam”, egy kocka a kedvenc csokimból, a társam elismerő tekintete, stb. A legnagyobb sport eredmények sem üres stadionokban születnek, hanem több ezres éltető tömegek előtt! Ha megtalálom a szurkolóimat, már nagy lépést tettem a stratégiám fenntartása felé.

Persze a megfelelő stratégia, koncentráció, energia és a várakozásból adódó kiéhezettség sem garancia az azonnali sikerre.

3. Felkészülök a csalódásra

A csalódás felkavar, letör és megtör. Ha csalódok mindig ott a kísértés, hogy feladjam. Ilyenkor megkérdezem magamtól, hogy mi változott, ahhoz képest, amikor kitűztem a céljaimat. A válasz legtöbbször az, hogy semmi lényeges.

Mégis mi az a „lényegtelen”, ami miatt most kész lennék feladni? Válaszom erre, hogy ez a lényegtelen nem más, mint egy aktuális érzés. Egy érzés, amit az táplál, hogy mást gondoltam magamról, mint amit aztán kaptam. Két fontos dolog vezethet ahhoz, hogy gyakran csalódjak: az egyik az, hogy nem ismerem eléggé működésemet. A másik csalódáshoz vezető ok az, ha egy hollywoodi film főszereplőjeként képzelem el magam, és a célom felé vezető utamat, aminek a végén mindig ott a happy end.

Az élet azonban sokkal jobban emlékeztet egy művészfilmre. Van, amit képes vagyok elsőre elérni és van, amit nem. Ezért, ha belevágok valamibe, akkor előre elképzelem a kudarcaimat és azt, hogy hogyan fogom azok ellenére folytatni az utamat.

4. Nem keresek bűnbakot

Az önhibáztatás egy ilyen helyzetben természetes reakció, de csacsiság és veszélyes dolog. Csacsiság, mert hibást keresni egy ilyen helyzetben felesleges, és veszélyes, mert ez a reakció visz a lemondáshoz, a módszerek felülvizsgálata helyett, azonnal a célok felülvizsgálatához.

Ha van olyan módszer, amit más sikeresen alkalmaz, de nekem nem megy, az nem az én hibám. Mások vagyunk!

5. Személyes módszert alkotok, vagy választok

Nem vagyunk egyformák, sem testben, sem lélekben. Tehát mielőtt változtatok magamon, meg kell ismerjem magam. Ilyenkor nem általában kell keresnem létem célját és természetét, hanem célzottan azokat a kérdéseket kell megválaszolnom, hogy a személyes működésemben, mik azok a tényezők amik gátolják, illetve segítik a változtatás fenntartását. (Lásd fenntarthatósági stratégia)

Ha megválaszoltam a fenti kérdéseket, csak akkor alkothatok saját módszert, vagy kereshetek egy már jól beváltat, ami passzolhat hozzám.

Őszintének kell lennem  magamhoz! Képesnek kell lennem az önreflexióra.

Ha még nem vagyok képes, akkor sokat segíthet valaki, akiben megbízom, legyen az a párom, egy barát, vagy egy szakember.

Képek a pixabayről.