Portóból indultunk, ide megy a wizzair (wizz-erste hitelkártyával, némi pénzügyi fegyelemmel, aminek a fenntartásához Ildi blogjától sok segítséget kaphatsz, egész pontosan 0 HUF-ért vettük a jegyeket megint, csak pontokból). Itt béreltünk autót, némi utánajárást ez sajnos igényel, mert sok helyen méregdrágán mérik, hogy ha át szeretnéd vinni az autódat egy másik országba, szóval erre érdemes nagyon figyelni.
Az alapár kemény 22 EUR volt, ezért egy két éves renault clio-t kaptunk egy hétre, az észak-portugál pályákon kötelezően bérelendő kis kütyüvel, díjakkal, határátlépéssel együtt is kijöttünk 25.000 HUF alatt 7 napra, szóval tényleg botrányosan alacsony árakat lehet találni a környéken.
Portó elképesztő változásokon ment keresztül, mióta utoljára itt jártunk, szóval aki teheti, most menjen, amíg még élvezhető. A város továbbra is gyönyörű, a gettókat szinte teljesen kitisztították, a felújítások a homlokzatok megőrzésével, döbbenetes ütemben zajlanak. Turista már rengeteg van (érzésre több, mint 9 éve Lisszabonban, mi lehet Délen?), de legtöbbjük nem jut tovább a városon.
Pár órás városnézést, és az anno kimaradt Livraria Lello (a világ legszebb könyvesboltja, a Harry Potter megihletője) megtekintését követően elautóztunk a Magic Mountains nevezetú vidékre, ahol végigjártuk a Passaicos de Paiva-t.
A trailt két éve nyitották meg talán, egy 8 kilométer hosszú faösvény, gyönyörű tájon, rengeteg lépcsővel. Konkrétan karbantarthatatlannak tűnik, úgyhogy most érdemes végigjárni, amíg szét nem korhad :).
Cinfaes környékén aludtunk egy remek citromtortás néni ősöreg kastélyában, majd egy lamego-i városnézést követően másnap jött a Douro-vidék.
A mi Tiszánkhoz hasonlatos folyón hajózva lehet a legjobban megnézni a környéket. Apró falvak, végtelen szőlők és borospincék, házak, kóstoló kóstoló hátán. Santa Eugenia faluja mellett aludtunk egy agriturismo-ban. A portugál árszint vidéken töredéke a spanyolnak (és sok mindenben olcsóbb, mint Magyarország), egy kávé ezekben a falvakban 0.5-0.6 EUR, egy éjszakáért 30-40 EUR-t fizettünk gyönyörű szállásokon, legtöbbször reggelivel, kettőnkre.
Sao Joao éjjelét - ami a mi Szent Iván éjünknek felel meg - méltóképpen megünnepelve a helyiekkel (akik nyilván nem engedték kifizetni a vacsorát, hiszen vendég vagy) másnap tovább haladtunk északra, a Montesinho nemzeti parkba. Braganca gyönyörű, és kongóan üres városát és várát megtekintve eljutottunk a kempingünkbe, ahol rajtunk kívül egyetlen pár tartózkodott, két idős angol hölgy, egy kiszuperált volkswagen mikrobusszal. (Sári, ez a jövőnk!! a szerk.).
A park már a spanyol határon fekszik, amit egyetlen kő jelez, rajta egy E betű. Cseppnyi kőfalvak, fekete ruhás nénik, kóborkutyák, előre köszönés az utcán. Az óceáni klíma itt már nem érződik egyébként, már a Douro völgyében is 35 fok volt, ahogy itt is, az úszómedencék viszont gyakori vendégek a környéken, a kempingnek is volt és a citromtortás néniknek is, úgyhogy az ellátás luxus, csak az árszínvonal nem.
Másnap feltankoltunk az utolsó portugál Lidl-ben, és továbbmentünk északnak, Las Medulas, a legnagyobb egykori római aranybánya irányába.