2026 - búcsú a csocsóasztaloktól?

Az elmúlt öt-nyolc év itthon a munkaerőmegtartásról szólt. Giga fluktuációs számok, egyik munkahelyről a másik munkahelyre ugráló Y, majd Z generációsok. Employer branding, először kívülről színezve az épületek falait, meg az álláshirdetéseket, aztán belülre is végre megérkezve. 

Próbáljuk megtartani, ha ehhez csocsóasztal kell, akkor az, ha gyümölcs nap, akkor az. Aztán edzőterem, aztán terasz-jóga, aztán workplace happiness.

Mindez azért történhetett, mert nem volt munkavállaló a piacon. 

A teljes foglalkoztatottság aranykor a munkavállaló életében, legyen ő bármilyen éves, vagy bármilyen generációs. Minderre jött egy COVID, aminek a munkaerőpiacra tett hosszútávú hatása a hibrid munkavégzés - digitalizáció fronton, még jobban kedvezett a munkavállalónak. Mert most már talált olyan munkahelyet, ahol annyit kell bejárni, amennyit ő akart. 

A helyzet viszont az, hogy minden jel arra mutat - és ne legyen igazam! -, hogy ennek az aranykornak vége van.

Vagy kezdődik a vége - bár lehet ez meg valójában olyan magyartalan, hogy még a végén visszasírjuk a hunglisht. 

Merthogy meredek emelkedés a munkanélküliségben valószínűleg a közeljövőben, még nem lesz. De hogy emelkedni fog, az biztos. 

Amit pedig ne hagyjunk ki a képletből: 

1) a recessziós időszak végét még nem látni

2) az AI indokával, aztán nemsokára már okával, elbocsátások elkezdődtek és biztosan várhatóak még

3) nagyon sok helyen még mindig jelen van a túlfoglalkoztatás, ez pedig a 2) kiváló indokával végre megszűntethető lesz. 

Az 1), 2) pedig erősen hat a munkavállalóra.

Arra a munkavállalóra, aki ráadásul öregszik, hiszen ha a demográfiai görbéket is belevesszük a képbe, akkor értjük, hogy a munkaerő hiába fogy, ha öregszik. Minél idősebb, annál kevésbé mer váltani (hiszen amúgy, minden törekvés ellenére, az 'ageism' szép magyar nyelvű fogalma még mindig, egy teljesen valós, mindennapi jelenség a munkaerőpiacon.

És ha megszűnne végre, akkor is évtizedek lehetnek, míg ez átmegy egy munkavállaló hiedelmi rendszerébe.

Már pedig ha én attól félek, hogy 

- recesszió van és lesz, infláció van és lesz, az élelmiszer-infláció botrányos -> tehát mind éhenhalunk

- az AI elveszi a munkánkat, mert az amerikaiakét is elveszi, olvastam az újságban -> tehát mind munka nélkül leszünk

- öregszem, és egyre kevésbé ugrálhatok, kinek kellek már én, ha egyszer egy szót se értek abból, amit most a pályakezdők csinálnak -> tehát úgy sincs értelme keressek,

akkor nem fogok állást keresni.

Márpedig ha a munkavállaló nem keres állást, az gyakran rosszabb, mintha keresne - a munkáltató szempontjából. Egész komolyan mondom. Fluktuációt kezelni lehet, onboarding időszakot rövidíteni lehet, employer branding kampányokkal vonzerőt növelni lehet.

Nem mozdulni akaró, de közepesen teljesítő munkavállalót megmozdítani drasztikusan nehezebb.

Akár arra, hogy teljesítsen, akár arra, hogy menjen el. 

De akármi is lesz erre a szervezetek reakciója, az, hogy a MEGTARTÁS és a JÓLLÉT, mint kulcsszavak, le fognak kerülni a napirendről, arra esküdni mernék.

Aliud ex alio malum gignitur. Na mennyi sok értelme volt mégis a heti 4 óra latinnak, milyen remek mondás :)