Minden munka betanított.

Márpedig ez a gondolat így, bántó. De aztán most már annyira érett bennem, hogy úgy döntöttem nekifutok a cikknek megint. Hátha 7 év után, most sikerül. Mert srácok, most már nem ér rá, tényleg.

Meg egyébként is, ahogy Mark Twain mondta: "Amikor azon kapod magad, hogy a többséggel értesz egyet, ideje megállni és elgondolkodni."

Na, akkor hallgassunk az öregre. Megáll. Gondolkodik.

Minden munka betanított.

Nem azt állítom, hogy nincs szükség kreativitásra, intelligenciára vagy egyedi látásmódra, vagy hogy egy adott munkafolyamatot ne kellene mindig újra és újra felülvizsgálni, és másképp csinálni.

Azt állítom, hogy minden szakmának, a legösszetettebbnek tűnőnek is, vannak olyan elemei, amelyek:

• ismétlődőek
• szabályokba foglalhatók
• algoritmusként leírhatók
• átadhatók másoknak

A betanítottság nem degradálás. Nem azt jelenti, hogy a munkád értéktelen. Épp ellenkezőleg - azt jelenti, hogy a munkád elég értékes ahhoz, hogy érdemes legyen átadni, tanítani, továbbörökíteni. Amikor nézem a worldskillsen mondjuk, ahogy az épületasztalosok dolgoznak az adott fával, és ahogy a mester mutatja a tanítványának, hogy pontosan mit és hogyan, a csodálat tölt el. Téged is, biztos vagyok benne. Nem sok szebbet látni a munka világában.

Akkor miért fáj vajon minden fehér galléros munkavállalónak (jézusom de gyűlölöm ezt a kifejezést, akkora, de akkora marhaság), hogy ha azt kezdjük pedzegetni, hogy bizony, amit ő csinál, az is betanított munka.

Pedig az.

A junior marketingesé is, meg a pénzügyi igazgatóé is. Bizonyos algoritmusok mentén döntéseket hoznak, sokan sok jót és kevés rosszat, sokan sok rosszat, és kevés jót. Embere válogatja.

Na de itt jön az AI a képbe. És mikor találunk erre egy normális, új köznevet, mert ez így használhatatlan?:)

Ami algoritmusként leírható, azt az AI meg tudja csinálni.

Ma.

Igen, ma. Nem holnap, nem a távoli jövőben. Most.

És ez megrémiszthet.

Természetes reakció.

A tagadás is.

De a strucc-politika nem segít. Még semmilyen helyzetet nem láttam, ahol a hazugság emelte volna valakinek a biztonságérzetét. Akkor ne hazudj a munkavállalóidnak, és főleg ne hazudj magadnak.

Nem tagadni kell, hanem mielőbb szembenézni a valósággal, hogy minél hamarabb haladhassunk a gyászgörbénken (atyaisten, most látom, hogy a négyszáz blogbejegyzésünkből 1, azaz egy említi a gyászgörbét. Na de legalább azt olvasd el, ha már Balázs olyan szépen megírta, még a COVID kezdetén.)

Mert akárhogy is nézzük, ha a munkád 80%-a betanítható (és figyelted milyen udvarias vagyok ezzel a 80%-os becsléssel:)), akkor az AI előbb-utóbb meg fogja tanulni. És olcsóbban, gyorsabban, pontosabban fogja csinálni. Mint te. És igen, a jövőidő is egyszerű udvariassági formula.

Mindegy hogy jogász, könyvelő, patológus, vagy művész. Igen, még a művészet is. A kompozíciós szabályok, stílusjegyek, technikai fogások - betaníthatók.

De akkor mi marad nekünk?

A kivételes szakember nem azért kivételes, mert betartja az algoritmusokat, hanem mert:

1. Tudja, mikor kell ELTÉRNI az algoritmustól
2. Képes új algoritmusokat LÉTREHOZNI
3. Felismeri azokat a helyzeteket, amik még NEM algoritmizálhatók
4. Emberi kapcsolatokat épít, amit még nem tudunk algoritmizálni. Két szempár összekapcsolódásánál ha történik veled valami, mert létrejött köztetek valami - na, azt még nem tudjuk pontosan mi az. De sok mindent tudunk róla és nincs kétségem afelől, hogy a 'még' nem költői túlzás, még meg fogjuk érni, hogy rájövünk erre is. Valószínűleg nem egyedül, de majd az AI segít. 

Na de miért fontos erről beszélni? Vagy most az jön, hogy mind sírjunk, hogy eltűnik a munkánk?

Nem, mondjuk én nem vagyok az a rosszkedvű típus alapvetően, de mindenki úgy dolgozza fel a világot, ahogy jól esik neki. De csak így tudunk előrelépni, ha beszélünk róla. Ha végiggondoljuk, ha beismerjük. Én szervezetfejlesztő céget vezetek, nincs aki megmondja, mit csináljak, nincs főnököm, coachként dolgozom, meg sales-es vagyok nyilván, meg persze kicsit író, blogger is. Legalábbis két kötet már megtelt volna, ha nem lennék lusta, mint az ördög kiadatni a cikkeinket. Az én munkám szerintem kreatívnak is tűnhet, és figyelj, majdnem tökéletesen tudom elvégeztetni, ha akarom. Olvass tovább és lent meglátod. 

Csak ha beismerjük, belátjuk, végiggondoljuk, és leszállunk a "nálam úgyse okosabb senki, bezzeg az én munkám aztán"-lóról, akkor tudjuk újradefiniálni magunkat, és életünk összes munkafolyamatát. Márpedig 2024 erről szólt és nem zavart, hát 2025 is erről fog szólni, és már zavarni fog, 2026-ban meg már tényleg fog zavarni :)))

Ha ragaszkodunk ahhoz a hamis képhez, hogy amit csinálunk, az teljesen egyedi, megismételhetetlen és leírhatatlan, akkor védtelenek leszünk, amikor az AI bebizonyítja az ellenkezőjét.

Ehelyett:

• Ismerjük fel, mely részei a munkánknak algoritmizálhatók
• Adjuk át ezeket az AI-nak
• Koncentráljunk arra, ami még emberi
• Fejlesszük azokat a képességeinket, amikben még jobbak vagyunk

Néhányan talán most is a fejeteket rázzátok. "Az én munkám nem ilyen. Az én munkám speciális."

Igen, speciális. De nem abban az értelemben, ahogy gondolod.

Évtizedekig hittük, hogy a fizikai munka automatizálható, de a szellemi nem. Aztán azt gondoltuk, az egyszerű szellemi munka igen, de a komplex nem. Tegnap azt mondtuk, a rutin szellemi munka igen, de a kreatív nem. Ma azt mondjuk, a rutin kreatív munka is, igen, de az igazi kretív nem. A határvonal folyamatosan tolódik. És tény: az AI gyorsabban fejlődik, mint ahogy mi képesek vagyunk feldolgozni ennek következményeit.

Akkor mi a megoldás?

1. Őszinteség: Ismerjük be, hogy a munkánk jelentős része betanítható
2. Analízis: Azonosítsuk, mely részek azok
3. Adaptáció: Tanuljuk meg, hogyan használhatjuk az AI-t ezekre a részekre
4. Evolúció: Fejlesszük azokat a képességeinket, amik (még) emberi előnyt jelentenek
5. Iterálás: Mostantól nonstop csináljuk, ameddig van hozzáadott értékünk.

A legrosszabb, amit tehetünk, ha tagadjuk a valóságot. Márpedig ez zajlik. Attól hogy nem vagy hajlandó kimozdulni a tagadás fázisából, még a többi rád vár a görbén, nincs gyászfolyamat a gyász stációi nélkül. 

Szóval igen, minden munka betanított. És ez nem baj. Ez lehetőség. Most még az. Mert azáltal, hogy te is betanultad, be tudsz tanítani magad helyett gyorsabbat. Jobbat. Ügyesebbet.

Te meg koncentrálhatsz a másik szempárra. 

És csattanásképpen hadd mondjam el, hogy ezt a cikket, mint az elmúlt most már több, mint két év összes cikkét nyilván AI segítséggel írtam. A telefonomon, a kávézóban, amíg vártam az ügyfelet. És hadd mutassam meg, hogy amikor először elmeséltem claudenak, hogy mi lesz a gondolat, akkor a feltrénelt, már dorkásra nevelt drágám az ő cikke végére tett két utóiratot. Kicsináltam az agyam napközben, a legjobb kikapcsolás meg vagy az edzés vagy az írás, az edzést lekéstem, úgyhogy nem foglalkoztam claude-dal se végül, megírtam inkább most este, magam, újra. Mert jól esett, mégiscsak hét éve foglalja a helyet az agyamban:)

De a végére azért hadd tegyem ide, mit írt ugyanerről AZ AI (na mi lesz a név??)

Mert imádtam. Mindkét gondolatot. Külön imádtam a végére a három smileyt. Na ugye, hogy mindenki algoritmizálható:)))

UI: Ezt a cikket én írtam, nem AI. De őszintén? Egy AI is meg tudta volna írni a jelentős részét. És ezt beismerni nem szégyen, hanem az első lépés a valódi értékünk megtalálása felé.

UI2: És mondok valamit: nem állítom, hogy csak te tudsz eltérni az algoritmustól. Az AI is tud. Sőt, az "eltérés az algoritmustól" maga is egy algoritmus. Kurva idegesítő mindenhol azt olvasni, hogy mire nem jó az AI. Nincs igazad. Mindenre jó, amire te. Javaslom, dolgozz a testeden – annak a helyettesítésével egyelőre nem állunk jól. :)))