Egy novemberi, szombat este beutaztam Pestre (ez lehetne egy egynyári sláger címe is, levédetem), Jasper Gábor barátom születésnapi bulijára.

Gondoltam koccintunk majd egyet (egyet. hahaha, a szerk. :) ) a 30.-ra, ezért ezúttal autó helyett a Volán és a BKV szolgáltatásait választottam. Életemben először átszálló jegyet vettem a Stadionok jegyautomatájából.

A Deák-téren, frissen megborotvált arccal, a koccintásra, táncos mulatságra készülve, magabiztosan haladtam keresztül az aluljárón, amikor egy ellenőrsorfalba botlottam. Az egyik jegyellenőrnek magabiztosan felmutattam a megvásárolt, és szabályosan érvényesített jegyemet. Amit ő alaposan megnézett, majd határozott hangon kérte tőlem a másik szelvényt is. És itt jött a sokk és a bénultság. „Miféle másik szelvényt?” Az ellenőr felhívta a figyelmemet a jegyre 4-es betűmérettel nyomtatott figyelemfelhívásra, miszerint a „a két jegyszelvény, csak együtt érvényes”.

Nem volt „két jegyszelvény”. Egyszerűen nem nyomtatta ki a gép, vagy csak pusztán nem vettem észre, hogy még egy szelvény hullott a tálcába. De hát mi baj történhet? Itt a jegy, amit érvényesítettem, még nem szálltam fel másik járatra, ergo nem vagyok bűnös, nem lehet büntetés.

Ezt nyugodt, magabiztos hangon el is mondtam, mire az Ellenőr Úr ugyanazon a gépies hangon elismételte az előző mondatát, és megkérdezte, hogy a helyszínen fizetem-e ki a bírságot, vagy kitöltsön egy csekket egy kétszer akkora összegről. 

Itt már dühös lettem. Nem értettem, ez hogy történhet meg velem. Hogy lehet, hogy ugyanazt kapom, mint aki bliccel. Emeltebb hangon újra elmondtam azokat a mondatokat, amikkel már előtte is próbálkoztam. A válasz annyi volt, hogyha el szeretném kerülni a bírságot, mutassam meg a másik szelvényt.

Megpróbáltam alkudozni, szerényen arra kérni fásult beszélgetőpartneremet, hogy mivel még nem szálltam át más járatra, nézzen kicsit félre, és engedjen talán utamra.

A válasz két szám volt. Az egyik a helyszíni bírság, a másik a csekken történő befizetés esetén fizetendő összeg. 

Itt megtörtem. Belátva, hogy ha még hangosabban mondom el ugyanazt, valószínűleg akkor sem változnak meg a BKV idevonatkozó szabályai, szomorúan fizettem. Ott helyben, kártyával, arra gondolva, hogy „boldog szülinapot Gábor!

Ezt a történetet nem azért meséltem el, hogy a BKV munkatársait bíráljam. Lehet, hogy Ellenőr Úr lehetett volna kevésbé gépies, lehetett volna emberibb, de ebben a munkakörben talán magam sem lennék emberi egy hosszú nap végén, és a hangvétel a lényegen nem változtat. A szabály, az szabály.

Sokkal inkább azért gondoltam, hogy megírom ezt a cikket, mert amit éreztem, és ahogy reagáltam, az tökéletes illusztrációja egy pszichológiából jól ismert modellnek, az úgynevezett Kübler-Ross görbének.

Elisabeth Kübler-Ross, svájci származású pszichológus volt az, aki elsőként azonosította a haldoklás és a gyász öt fázisát. Munkássága megalapozta mindazt, amit a gyászról ma gondolunk, elindította a hospice mozgalmat és egy ma is használt modellül szolgált a változásmenedzsmenthez. 

Igen, mert az érzelmi reakciók fenti sorrendje nem csak a halállal bekövetkező változással való szembenézésre igaz, hanem minden sokkszerű változásra, ami ér minket. Akár egy váratlan bírság a metróaluljáróban is lehet ilyen változás.

És ilyen, csak sokkal nagyobb változás az, amikor otthon kell maradnia mindenkinek. Amikor nem biztonságos találkozni a szüleiddel, vagy bárkivel. Amikor bezár az iskola, az étterem, a fagyizó, és az a hely, ahol dolgozol. Amikor nem tudod, hogy ezek mikor nyitnak ki újra, és mi lesz addig.

A Kübler-Ross stádiumokat nem lehet átugrani, nem lehet mesterségesen eltüntetni.

És nem is szabad.

Ezeket a fázisokat a gyógyulás érdekében meg kell élni. 

Ma a világon számos társadalom, és ember éli meg a változás lélektani hatásait, és tart valahol a folyamatban. Te is. Amikor ma még ugyanúgy folyik a termelés a családi üzemedben, mint máskor, lehet, hogy a bénultság és a tagadás fázisában vagy. Amikor otthon megőrjítenek a gyerekek, miközben próbálsz egy headsettel és egy kamerával szakmai egyeztetést folytatni a kollégáiddal, talán a düh fázisát éled meg.

Amikor azt bizonygatod, hogy a mi országunkat, iparágunkat, piacunkat, cégünket épp csak súrolni fogja a válság lehet, hogy alkudozol. Amikor úgy érzed, hogy úgyis mindegy mit csinálsz semmi értelme, akkor a depresszió fázisába estél.

És amikor már mégis kipróbáltál valamit, és látod az értelmét, akkor kezdesz jobban lenni. Majd végül egyszer elfogadod, hogy ez megtörtént veled, velünk.

Légy türelmes magaddal és azokkal, akikkel együtt vagy online, vagy offline. 

Maradj otthon, és tartsd észben, hogy a két jegyszelvény csak együtt érvényes!

Megosztom

Hozzászólások

Ajánlott cikkek

Semmilyen ÚJ nincs a normálisban

A csapból is ez az átok "új normális"-téma folyik, konferenciákat rendeznek rá már, ha rákeresel bármilyen nyelven, több találatot kapsz rá, mint a napi ajánlott vízbevitelre. Pedig tök jó lenne, ha az utóbbi témákkal foglalkoznának többen, és az előbbivel kevesebben.

person Nagy-Józsa Dorottya ACC today 2020-07-09

Hogyan tett az Everest jobb vezetővé?

Rendhagyó útibeszámoló - vezetői szemmel

Kaslik Ildikó Kaslik Ildikó today 2020-05-20

Hírlevél feliratkozás

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it. More information. cancel