Ha a legédibédibb munkahelyi közösségben dolgozol, ahol mindenki szeret mindenkit, akkor is érteni fogod, hogy melyek azok a játszmák, amelyek a munkával párhuzamosan zajlanak az irodában. Talán csak a mentálisan egészséges egyéni vállalkozó nem keveredett még valamelyik kollégájával összetűzésbe. Az, hogy együtt dolgozó emberek között előfordulnak konfliktusok, teljesen természetes és egészséges. És nincs rajta semmi takargatnivaló.

Ha ezek a konfliktusok kihatnak a munkádra, a közérzetedre, a teljesítményedre, akkor az már nem frankó, ott valamit tenni kell.

Előző cikkemben bemutattam egy játékelméleti programot (Tit for Tat), ami rendkívül sikeresnek bizonyult a sorozatos Fogolydilemma nevű helyzetek megoldásában. A cikkem konklúziója valami olyasmi, hogy jó alapstratégia lehet a munkahelyi dzsungelharcban, ha:

  1. először mindig kooperálok
  2. azután mindig úgy lépek, ahogyan a partnerem az előző körben „viselkedett” velem.

A fenti stratégia 64 programmal szemben is a legeredményesebbnek bizonyult, amit a következő tulajdonságainak köszönhetett:

  • barátságos (először mindig kooperál)
  • megbocsátó (hajlandó volt újra kooperálni, ha a partner a versengő stratégiáról visszatért a kooperációra)
  • provokálható (ha a partner verseng, akkor kész a versenyezni)
  • reakcióképes (a válaszadás a partner előző reakciójától függ)
  • kiismerhető (rövid, egyszerű program egyszerű szabályokkal, következetesen alkalmazva)

Több olyan visszajelzést is kaptam, hogy jópofa a játékelmélet és a munkahely párosítás, de a valóságban a konfliktusok soha sem ilyen „tiszták”. Ott van például az alá-fölérendeltség, vagy az emberi érzelmek, hangulati elemek. Vagy, hogy nem könnyű felismerni, hogy most mi is van valójában.

Igazatok van, a sima Tit for Tat nem elég, ha tényleg nyerni akarsz.

Bár szerintem is jópofa a játékelmélet eszköztárát alkalmazni az emberi kapcsolatokban, ezúttal mégis egy klasszikus pszichológiai eszközrendszert hoztam: Tranzakció Analízis. Lerágott csont? Én két érvvel mégis meggyőztem magam:

  1. Nem biztos, hogy mindenki ismeri (csak az, aki általában érdeklődik a pszichológia iránt - tehát szinte mindenki)
  2. Működik (talán ez az erősebb érv)

 

Cél a felnőtt-felnőtt kommunikáció        

18_fekete-300x124.png                                                                                 

Az Eric Berne nevével fémjelzett pszichoterápiás elmélet egyik vonzó tulajdonsága, hogy igen könnyen átláthatóvá teszi a személyek közötti páros kommunikáció (tranzakció) jellemzőit. Valahogy így:

Amikor valakihez szólunk, azt mindig valamilyen énállapotunkból tesszük. Ezek az énállapotok, amik a személyiségünk alkotói: a gyerek (lázadó, szabad, alkalmazkodó), a felnőtt, és a szülő (kritikus, gondoskodó). Ahogy szólunk a másikhoz, azzal egyben provokáljuk is, hogy ő melyik énállapotából válaszoljon.

Például amikor nyafogó hangon azt kérem, hogy valaki mutassa már meg, hogy hogyan kell a fejléces papírt betenni a nyomtatóba – tehát a gyerek én állapotomból szólok –, azzal arra provokálom a munkatársaimat, hogy a gondoskodó szülői énállapotukból válaszoljanak. Ha ezt sokadszorra teszem, akkor inkább a kritikus szülői énállapotukat provokálom és várhatóan kioktató választ kapok, némi indulattal megspékelve.

Ha erre én megint a gyerek énállapotból válaszolok, és megint egy szülői énállapotú viszontválasz érkezik, kialakul egy rutin (párhuzamos kommunikáció) közöttem és a kollégám között. Amikor valaki megunja a szerepét, akkor elkezdődik egy adok-kapok, ahol például a „kritikus szülő” mindig gorombán kioktatja a gyereket, aki egy idő után már a dacos gyermeki énállapotból, indulatosan válaszol. Na, ez már bizony munkahelyi játszma!

A munkahelyünkön nem szülők, és nem gyerekek vagyunk, hanem felnőttek. Még akkor is, ha fiatal y vagy egy x-es közösségben! Ezért a fenti játszmákból csak úgy lehet kitörni, ha Te nem a megcélzott énállapotodból válaszolsz, hanem a felnőttből (keresztezett kommunikáció): nyugodtan és racionálisan.

ta3.png

Hogyan is lehet ezt megtenni

Először is nem arra kell koncentrálni, hogy minél felnőttebbnek tűnjön a viselkedésem, mert ha csak nem jelöltek Oscarra nem valószínű, hogy sikeres leszek. Fontosabb, hogy valóban a felnőtt énállapotodba kerüljek, például a következő három lépéssel:

  1. Őszintén végiggondolom, hogy mit csináltam jól, és miben hibáztam.
  2. Helyre teszem az önbecsülésemet, és a partnerem megbecsülését azzal, hogy szétválasztom a cselekedet értékét és a személy értékét. Nem vagy(ok) kevésbé értékes azért, mert hibát követtél(em) el.
  3. Az indulatokat, félelmet félre teszem azzal, hogy a másik mondanivalójából csak az adott problémára vonatkozó tényekre, objektív körülményekre koncentrálok.

Ha sikerült a három lépés, akkor már könnyedén válaszolhatunk arra a konkrét felvetésre, amit ott meg kell válaszolnunk anélkül, hogy a korábbi sérelmekre reagálnánk.

Vigyázz: a legrosszabb, ha a fenti állapotváltás nélkül próbáljuk meg eljátszani a felnőttet! Azt full iróniának fogják megélni, és nem segíti a megbékélést.

Végül jöjjön egy vallomás: nem igazán hiszek az instant, világmegváltó tippekben. A személyes útkeresésben és megoldásokban hiszek, ezért a fentiek nem kizárólagos receptek, de építő elemek lehetnek a Te egyedi, színes LEGO-váradban.

Ha kíváncsi vagy, hogy egy ilyen építkezésben hogyan segíthet Téged a coaching, keress minket a honlapunkon, és jelentkezz be ingyenes konzultációra. Követhetsz még minket a facebookon, vagy az instán.

kép:http://eletvaltok.com/category/utazas-lakoauto/franciaorszag/

Megosztom

Ajánlott cikkek

Hírlevél feliratkozás

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it. More information. cancel