Ha ezek a konfliktusok kihatnak a munkádra, a közérzetedre, a teljesítményedre, akkor az már nem frankó, ott valamit tenni kell.
Előző cikkemben bemutattam egy játékelméleti programot (Tit for Tat), ami rendkívül sikeresnek bizonyult a sorozatos Fogolydilemma nevű helyzetek megoldásában. A cikkem konklúziója valami olyasmi, hogy jó alapstratégia lehet a munkahelyi dzsungelharcban, ha:
- először mindig kooperálok
- azután mindig úgy lépek, ahogyan a partnerem az előző körben „viselkedett” velem.
A fenti stratégia 64 programmal szemben is a legeredményesebbnek bizonyult, amit a következő tulajdonságainak köszönhetett:
- barátságos (először mindig kooperál)
- megbocsátó (hajlandó volt újra kooperálni, ha a partner a versengő stratégiáról visszatért a kooperációra)
- provokálható (ha a partner verseng, akkor kész a versenyezni)
- reakcióképes (a válaszadás a partner előző reakciójától függ)
- kiismerhető (rövid, egyszerű program egyszerű szabályokkal, következetesen alkalmazva)
Több olyan visszajelzést is kaptam, hogy jópofa a játékelmélet és a munkahely párosítás, de a valóságban a konfliktusok soha sem ilyen „tiszták”. Ott van például az alá-fölérendeltség, vagy az emberi érzelmek, hangulati elemek. Vagy, hogy nem könnyű felismerni, hogy most mi is van valójában.
Igazatok van, a sima Tit for Tat nem elég, ha tényleg nyerni akarsz.
Bár szerintem is jópofa a játékelmélet eszköztárát alkalmazni az emberi kapcsolatokban, ezúttal mégis egy klasszikus pszichológiai eszközrendszert hoztam: Tranzakció Analízis. Lerágott csont? Én két érvvel mégis meggyőztem magam:
- Nem biztos, hogy mindenki ismeri (csak az, aki általában érdeklődik a pszichológia iránt - tehát szinte mindenki)
- Működik (talán ez az erősebb érv)
Cél a felnőtt-felnőtt kommunikáció
Az Eric Berne nevével fémjelzett pszichoterápiás elmélet egyik vonzó tulajdonsága, hogy igen könnyen átláthatóvá teszi a személyek közötti páros kommunikáció (tranzakció) jellemzőit. Valahogy így:
Amikor valakihez szólunk, azt mindig valamilyen énállapotunkból tesszük. Ezek az énállapotok, amik a személyiségünk alkotói: a gyerek (lázadó, szabad, alkalmazkodó), a felnőtt, és a szülő (kritikus, gondoskodó). Ahogy szólunk a másikhoz, azzal egyben provokáljuk is, hogy ő melyik énállapotából válaszoljon.
Például amikor nyafogó hangon azt kérem, hogy valaki mutassa már meg, hogy hogyan kell a fejléces papírt betenni a nyomtatóba – tehát a gyerek én állapotomból szólok –, azzal arra provokálom a munkatársaimat, hogy a gondoskodó szülői énállapotukból válaszoljanak. Ha ezt sokadszorra teszem, akkor inkább a kritikus szülői énállapotukat provokálom és várhatóan kioktató választ kapok, némi indulattal megspékelve.
Ha erre én megint a gyerek énállapotból válaszolok, és megint egy szülői énállapotú viszontválasz érkezik, kialakul egy rutin (párhuzamos kommunikáció) közöttem és a kollégám között. Amikor valaki megunja a szerepét, akkor elkezdődik egy adok-kapok, ahol például a „kritikus szülő” mindig gorombán kioktatja a gyereket, aki egy idő után már a dacos gyermeki énállapotból, indulatosan válaszol. Na, ez már bizony munkahelyi játszma!
A munkahelyünkön nem szülők, és nem gyerekek vagyunk, hanem felnőttek. Még akkor is, ha fiatal y vagy egy x-es közösségben! Ezért a fenti játszmákból csak úgy lehet kitörni, ha Te nem a megcélzott énállapotodból válaszolsz, hanem a felnőttből (keresztezett kommunikáció): nyugodtan és racionálisan.
Hogyan is lehet ezt megtenni
Először is nem arra kell koncentrálni, hogy minél felnőttebbnek tűnjön a viselkedésem, mert ha csak nem jelöltek Oscarra nem valószínű, hogy sikeres leszek. Fontosabb, hogy valóban a felnőtt énállapotodba kerüljek, például a következő három lépéssel:
- Őszintén végiggondolom, hogy mit csináltam jól, és miben hibáztam.
- Helyre teszem az önbecsülésemet, és a partnerem megbecsülését azzal, hogy szétválasztom a cselekedet értékét és a személy értékét. Nem vagy(ok) kevésbé értékes azért, mert hibát követtél(em) el.
- Az indulatokat, félelmet félre teszem azzal, hogy a másik mondanivalójából csak az adott problémára vonatkozó tényekre, objektív körülményekre koncentrálok.
Ha sikerült a három lépés, akkor már könnyedén válaszolhatunk arra a konkrét felvetésre, amit ott meg kell válaszolnunk anélkül, hogy a korábbi sérelmekre reagálnánk.
Vigyázz: a legrosszabb, ha a fenti állapotváltás nélkül próbáljuk meg eljátszani a felnőttet! Azt full iróniának fogják megélni, és nem segíti a megbékélést.
Végül jöjjön egy vallomás: nem igazán hiszek az instant, világmegváltó tippekben. A személyes útkeresésben és megoldásokban hiszek, ezért a fentiek nem kizárólagos receptek, de építő elemek lehetnek a Te egyedi, színes LEGO-váradban.
Ha kíváncsi vagy, hogy egy ilyen építkezésben hogyan segíthet Téged a coaching, keress minket a honlapunkon, és jelentkezz be ingyenes konzultációra. Követhetsz még minket a facebookon, vagy az instán.
kép:http://eletvaltok.com/category/utazas-lakoauto/franciaorszag/