Gyakran fordultok hozzánk azzal, hogy „rossz a főnök”. Hogy bunkó, nem támogat, sőt akadályoz, lenéz, kifejezetten ellenséges, egy "sárkány”, és annyira az, hogy már inkább otthagynád a céget.

sarkany.jpg

 

Lehetne ez most egy esettanulmány is, de annyira ingoványosak az ilyen jellegű konkrét esetfeldolgozások és annyira jellemző a téma, hogy inkább nem az lesz. Mindenki gondolja végig, hogy mennyire ismerős a helyzet, és alkossa meg a saját esettanulmányát. (Ha a cím megszólított, talán az nem véletlen.)

Nem tudom, milyen helyzetben vagy – talán Te sem teljesen – és természetesen minden szituáció egyedi és rendkívül összetett. Az ilyen eltérő és komplex helyzetekről nem lehet elég körültekintően írni, ezért meg sem kísérlem. Csak leírom a javaslataimat.

De előtte azért felhívom a figyelmedet, hogy nem tartom jó ötletnek a világmegváltónak tűnő jó tanácsok, vagy az ehhez hasonló, néhány tippes blog bejegyzések szolgalelkű átvételét.

Elég, ha elgondolkozol rajta és használat előtt megkérdezed gyógyszerészedet és kezelőorvosodat!

A jogfenntartó nyilatkozatok után, jöhetnek a tippek, hogy mit kezdj a „rossz főnököddel”:

 

1. Ne hidd el, hogy áldozat vagy!

Tulajdonképpen gondolhatod magad annak, de önsajnálatra nehéz várat építeni. Én sokkal hasznosabbnak tartom, ha egy magért tenni képes, és felelős emberként kezdesz bele a helyzet megoldásába. Valószínűleg a főnökkel való együttműködésetek kezdetén meg volt a kölcsönös bizalom (felvettek, vagy kineveztek Téged és Te elfogadtad az ajánlatot), csak mostanra ez a bizalom megromlott.

Te is felelős vagy és a főnököd is, még akkor is, ha esetleg a Te felelősséged sokkal kisebb, mint az övé. Ha megoldást akarsz, akkor minél előbb le kell nyelned a békát: csak azon tudsz változtatni, amire közvetlen befolyásod van és ez nem más, mint a saját tetteid. (Na az eféle világmegváltó gondolatok mellőzésére gondoltam.:) )

2. Gondold végig, hogy a főnöködnek pontosan mit kell másként tennie  ahhoz, hogy elégedett legyél az együttműködésetekkel!

Egy elfuserált munkahelyi kapcsolatban egy freudista pszichiáter könnyen rámutatna a benned munkáló gyilkos indulatra, amit az attól való félelem hívott elő, hogy a másik az életedre tör. Nem vagyok pszichiáter és freudista sem, így ezt a vonalat hagyom…és bár tudom, hogy a túlfűtött érzések közepette nagyon nehéz tisztán látni, mégis erre lenne szükséged.

Mit és hogyan kell tennie ennek a „rossz főnöknek”, hogy békére lelj?

Honnan fogod tudni, hogy célba értél?

Minél kézzelfoghatóbb válaszokat tudsz adni a fenti kérdésekre annál jobb. Pl. A „tiszteljen” válasz túl általános. Ha viszont azt mondod, „ne szakítson félbe” az már jó irány. Ezt sokkal könnyebb mérni, és megfogalmazni is.

Keress egy kényelmes, nyugodt helyet, kapcsolj be egy jó zenét, vegyél elő egy lapot és kezdj el írni…

3. Gondold végig, hogy Te mit tehetnél, hogy Ő jobbnak érezze a közös munkát!

Ez a lépés az előzőnek az inverze, így sok magyarázatot nem igényel. Érdemes egy korábbi jellemző szituációt felidézned és megkeresni azokat a pontokat, ahol ő kifejezésre juttatta az elvárásait. Például ha türelmetlenül bánt veled, azzal egyben azt is mondta, hogy „nem érek rá, és ahelyett, hogy növelnéd rajtam az időnyomást elvárom, hogy segíts”. Tudom, hogy nem könnyű, de ha megértésre vágysz és arra, hogy tiszteletben tartsák a szempontjaidat, neked is így kell tenned.

 

4. Határozd el, hogy meddig fogsz elmenni, és hol váltasz taktikát, vagy munkahelyet!

Gondold végig, hogy mit fogsz megtenni mielőtt feladod, és mik lesznek azok a jelek, amiből tudni fogod, hogy váltanod kell. Ennek az egyik célja, hogy véletlenül se maradj benne olyan küzdelemben, ami reménytelen. (Részben erről szólt egy korábbi cikkem is.)

A második, hogy egyértelművé tedd saját magad számára: nem hagytad magad cserben, kész vagy váltani, ha eljön az idő, de nem előbb. Harmadrészt így nyugalmat és magabiztosságot szerezhetsz, hiszen tudod mit akarsz és mennyit vagy hajlandó érte áldozni. (A tapasztalat az, hogy így, vagy úgy megoldódik a helyzet, mielőtt a vészforgatókönyvet elő kéne venni.)

 

5. Beszélj vele!

Végül a katarzis, amikor a királyfi (vagy királylány) megküzd a sárkánnyal. Igen sajnos elkerülhetetlen, hogy a sok gondolkozás után valamit tegyél is annak érdekében, hogy megoldd a problémát. Ha az első lépésen túl vagy és hátrahagytad az önsajnálatot, akkor menni fog. Persze nehéz, de ez is csak egy feladat: meg kell tervezni (már a becserkészést is), fel kell készülni, el lehet próbálni, és kérhetsz segítséget is…például tőlünk. De az irodájába senki nem fog helyetted bekopogni.

Ne feledd, hogy csak a tiszta szívű királyfi győzheti le a sárkányt!

kiralyfi.jpg

Csak azt mondd, amit elfogulatlanul igaznak, és mindkettőtök számára célravezetőnek tartasz és légy kész megtenni, ami a Te részed.

Ne feledd, hogy az esetedben a "sárkány" is érdekelt a sikeredben, nem úgy mint a mesékben!

Itt a vége, fuss el véle.

A további részleteket a mesealkotó fantáziátokra bízom, de ha ez Neked nem elég, kövess minket instán, facebookon, vagy öleld meg az oldalunkat!

 

A meseillusztrációkat itt találtam: http://www.borsanyiattila.hu/kepek/madarak/album/index.html; http://forums.vainglorygame.com/index.php?threads/49280/

Megosztom

Ajánlott cikkek

Hírlevél feliratkozás