Talán nem is gondolod, hogy ennek a cukiságnak az eredménye jelentősen meghatározza azt, mit gondolunk ma az emberi akaratról, kísértésekről és úgy általában az emberi cselekvés körülményeiről.
Az eredeti vizsgálatot 1970 körül, egy Walther Mischel nevű, amerikai kutató végezte el. Négy éves gyerekeknek adott egy szem pillecukrot, azzal az ajánlattal, hogy ha néhány percig megállják, hogy ne egyék meg az édességet, akkor majd ha visszajött a szobába, kapnak még egy szemet, és mind a kettőt megehetik. Azzal egyedül hagyta őket.
A kísérlet eredménye megdöbbentő: azok a gyerekek, akik néhány percig ellenálltak a kísérletnek, később jobban teljesítettek az iskolában, és jobbak voltak a szociális kapcsolataik. Azok a gyerekek, akik 15 percig – a kísérlet végéig – ellenálltak, tizenöt évvel később jelentősen jobb eredményt értek el az érettségijükön, húsz évvel később sokkal többen végeztek egyetemen, és harminc évvel később sokkal magasabb volt a jövedelmük, mint azoknak, akik rögtön eltüntették a pillecukrot.
A kísérlet előtt IQ tesztet is végeztek a gyerekekkel, de a későbbi sikerességet sokkal megbízhatóbban jelezte előre a pillecukor teszt eredménye, mint az IQ.
Mi lehetett a siker titka?
A gyerekek, akik nem voltak képesek ellenállni a kísértésnek, a várakozás alatt egyenesen a pillecukorra meredtek. A hosszan várakozni képes gyerekek viszont elterelték a figyelmüket: összességében sokkal kevesebb ideig néztek a cukorra. A figyelmük tudatos befolyásolásának képessége volt a kulcs, ami feltehetően hozzájárult a későbbi sikereikhez is.
A tizenkilencedik és huszadik század jellemépítő modelljei egy feltételezésen alapultak, mely szerint a döntés folyamatának
- első lépése az észlelés, sima ügy.
- Ezt követi a mérlegelés, hogy mit kell tegyünk.
- Majd akaraterőre van szükség, hogy meg is tegyük azt, amire szükségünk van. A jellemnek szinte szinonimája volt az akaraterő.
Részben a pillecukor-kísérletnek köszönhetően azonban mára kiderült, a fenti feltevés téves. Az első lépés a legkritikusabb és legfontosabb.
Az észlelés gondolkodást, és ügyességet igényel!
Az az ember, aki megtanulta, hogy miként észleljen ügyesen, óriási lépéselőnyben van. Az akaraterő bárkinél elfogyhat, de ha kevesebbet kell használnunk, tovább kitart.
Az észlelésünk jellemző vonásait – amilyen szemüvegen keresztül látjuk a világot – főleg a családunkból hozzuk. Meghatározza azt a neveltetésünk, a kultúránk. Ha az előző cikkemben megidézett tranzakció analízis nyelvén szeretném ezt kifejezni, akkor a szülői énünkben raktározzuk azokat. De mint mindent, a felnőtt én-el felülvizsgálhatjuk ezt a „szemüveget” is, és felismerhetjük, hogy mire érdemes összpontosítanunk a figyelmünket - és mire nem. Többek között ezzel foglalkozunk a coaching során, olyan hatékonyan, ahogy csak a coaching eszközrendszere képes erre.
A fenti gondolatok mentén terveztem a lenti egyszerű infografikát is, annak bemutatására, hogy miben látom a tanácsadás, a tréning és a coaching közötti különbséget, a coaching erejét.
Az egyenes út nem jelent mást, mint nem túl sokat törődnöd azzal a pillecukorral, amit nem szabad megenned, és minél nagyobb örömmel megenni azt a kettőt, amit az erőfeszítéseddel megnyertél.
Ha megéheztél és szeretnél egyenesen a céljaid felé haladni, klikk IDE.
Lehet, hogy meglepő, de a legjobb pillecukros képet itt találtam: https://www.sammobile.com