Kahler drivereit ennél jobban még nem mutatta be senki. Márpedig kötelező.

Mikor tizenkettedszer néztük meg Csipkerózsikát DVD-n, mert az volt meg egyedül, a férjem felvetette, hogy legyen Disney+ előfizetésünk. Aki látta már a korai Disney alkotások bármelyikét, erre a gondolatra biztosan idegrángást kap.


Én is.


75 percig nézni, hogy Csipkerózsika/Hófehérke/Hamupipőke szép és még talán szorgalmas is - nem egy intellektuális kihívás, még akkor se ha az ember felkészül, hogy gyerekfilmet néz majd.


Szóval minden porcikám tiltakozott az ötlet ellen, de ahogy nőnek a lányaink, szerencsére már nem csak ezeket a bárgyú sztorikat választják a pénteki szokásos családi mozi esténkre.


Már a Jégvarázsnál gyanús volt, hogy vérprofi pszichológusok bevonásával készült a történet, mivel olyan finoman árnyalják az írók a testvérkapcsolatot és a születési sorrendet, hogy azóta Adele Faber, Elaine Mazlish és Kevin Leman együtt szomorkodnak, mert így már tuti kevesebb könyvük fogy. 

Na de amiért most tollat ragadtam, az az Encanto! Lépjünk túl azon, hogy az első 5 percben elzsibbad az agyad a szélvészsebességű családbemutató nótától, ez amúgy sem filmkritika akar lenni. Ha ezt az öt percet túlélted, onnantól a sztori Taibi Kahler drivereinek a tűpontos bemutatása méghozzá 1975-ből.


Kicsi elmélet: Kahler azt mondja, hogy kisgyerek korunkban kifejlesztünk stratégiákat, amiket alkalmazva a szüleink szemében szerethetővé (bátrabban fogalmazva kevésbé bosszantóvá) válunk. Ötféle ilyen stratégia (driver) létezik, amiket ha jól alkalmaztunk, akkor elkerülhettük szüleink rosszallását, jobb esetben még dicséretet is kaptunk érte. Ezek a következők:

  1. Légy szerethető! - akiknek a szülei azt mondták a homokozóban, hogy “add szépen oda a lapátot Pistikének”, akkor is ha éppen Te játszottál vígan azzal a lapáttal.

  2. Bírd ki! - akik a legtöbbször azt hallották, hogy “Katonadolog!”, akkor is, ha ömlött a vér és törött a csont.

  3. Siess! - akik általában azt a parancsot hallották, hogy “Mosd már a fogad, vedd már a pizsamádat, menjél már aludni!” és az egész életüket végigrohanják azóta is.

  4. Légy tökéletes! - akiknek az cseng ismerősen, hogy “Húzd ki magad! Maradj csendben! Vigyázz a ruhádra!” és emiatt egy kicsit elfelejtettek gyerekek lenni.

  5. Próbálkozz jobban! - akiknek mindig maximum a “majdnem jó” jutott, bármennyire is küzdöttek, mégsem tudták kivívni szüleik maximális elégedettségét.

Kahler szerint ezek a driverek nem felülírhatóak, ugyanakkor ha tudatában vagyunk a saját belső parancsunknak (általában kettő domináns driverünk van), akkor ki tudjuk aknázni az abból származó előnyöket. Meg persze néha megengedhetjük magunknak, hogy a parancsunkkal ellentétesen cselekedjünk - ezzel oldva a szűnni nem akaró feszültséget, amit a belénk nevelt elvárásoknak való megfelelés jelent - bőven túl a gyerekkoron is.


Na de vissza az Encanto-hoz! 


Az elsőszülött, Luisa végtelenül erős markotányos nőt idéző testalkatú, Bírd ki! paranccsal működő nővér. Sosem panaszkodik, mindent megcsinál, cipeli a saját és mások terheit is. Közben persze azért magányos is, hiszen segítséget sohasem kérne, ha néha nehezen is küzd meg akár fizikai, akár lelki elgyengüléseivel, azokat inkább tagadja, még akkor is ha időről időre saját maga is szenved a működésétől.



(Az angol dalszöveg sokkal érzékletesebben írja le Luisa belső küzdelmét - érdemes azt hallgatni.)


A második szülött Isabella, gyönyörűszép lány, aki megjelenésében, modorában, viselkedésében és minden egyéb részletében is tökéletes. Nagyon magas elvárásai vannak, hiszen felé is nagyon magas elvárások záporoznak és számára kötelesség mindegyiknek megfelelni. Akár férjhez is menne ahhoz, akihez nem akar, csak hogy ne törjön meg a ‘bezzeg gyerek’ varázsa. Bármit is tesz, azt hibátlanul teszi, közben végig sugározza magából a tökéletességet, nem kissé frusztrálva ezzel kevésbé tökéletes családtagjait.


És végül a mese főhőse, Mirabel, akinek nem jut a csodaképességekből, végül mégis ő teszi lehetővé, hogy a széteső család újra egymásra találjon egy magasabb minőségben. Erején felül küzd, egyre csak próbálkozik, hogy segítsen másoknak és hogy megfeleljen Nagyanyja elvárásainak, de csodaképesség híján ez sehogy sem sikerül neki. Folyamatosan elégedetlen magával, és bár hiába értékelik sokan a családban, az ő megerősítésüket kevesli, mindig többet szeretne még elérni. Mivel rettenetesen megviseli, ha azzal vádolják, hogy nem próbálkozik elég keményen, ezért egy ponton fel is adja a küzdelmet, kiég a végtelen próbálkozásban.


Nem Disney lenne persze, ha nem pont ezen a ponton döbbenne rá a szigorú Nagymama, hogy éppen az ő magas elvárásai formálták ennyire erőteljesen az unokák megfelelési kényszerét,  és hogy talán lehetne egy hangyányit megengedőbb és megértőbb mindannyiukkal szemben.


Így a film záróképében Luisa egycsapásra mer másokra is támaszkodni, segítséget kérni és végül bepattanni egy kényelmes függőágyba, koktéllal a kezében - hiszen a Bírd ki! driver egyik feloldása éppen az, hogy hátradőlhetsz, megpihenhetsz!


Isabel jutalma a kócos, festékes haj, gyűrött ruha és a meghiúsult esküvő, hiszen számára a feloldozást az jelenti, hogy végre hibázhat, nevethet saját magán is.


Mirabel pedig végül az egész csodaház kilincsét kapja meg, szimbólumaként annak, hogy végre nem csak próbálkozik, de elérte a kitűzött célját, van saját jól megérdemelt helye a családban.


És hogy mi a tanulság? 


Egyrészt az, hogy gyerek legyen a talpán, akinek ez így összeáll - na nem a driver elmélet, hanem az hogy a saját tudatalatti működését ismerje és tudatosan kezelje. Ezért bármit is olvastok vagy néztek, arról mindenképpen beszélgessetek sokat, mert már régen jóval több van a mesékben, mint hogy a jó elnyeri jutalmát, a gonosz pedig méltó büntetését.


Másrészt az önmagunkkal való állandó elégedetlenség, önbizalomhiány, “nem vagyok elég jó” témakörök gyökere megérthető, sőt feloldható. És mivel nem nagyon találkoztam olyan coaching ügyféllel, ahol ez így vagy úgy ne került volna elő, ezért azt javaslom, hogy nézd meg az Encanto-t.


Vagy! 


Ha kevesled a Disney elemzését, gyere coachingba, utána járhatunk a Te drivereidnek is, nem mintha nem tudnád ezután már magad is... :)


Megosztom

Hozzászólások

Ajánlott cikkek

2024 - so long and thanks for all the fish!

A szokásos év végi összegző, mielőtt lecsukjuk a laptopot idénre. És koccintunk egyet, kettőt, hatvanat 2024-re. Mert megérdemli.

Nagy-Józsa Dorottya PCC Nagy-Józsa Dorottya PCC today 2024-12-12

A coaching ereje: hogyan alakíthat át egy coaching folyamat

Fedezd fel, hogyan segíthet a coaching a vezetők és munkatársak fejlesztésében, növelve a vállalati teljesítményt, javítva a csapatmunkát és integrálva a vállalati stratégiába!

Texty Ai Texty Ai today 2024-11-15

Hírlevél feliratkozás

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it. More information. cancel