DIY karácsonyi ajándék tipp a Harvardtól - neked

Sokaknak kell még egy nagy levegő, mindjárt Karácsony. Addig még le kell zárni a munkát, meg kell venni az ajándékokat, el kell pakolni, ki kell takarítani, meg kell főzni, meg kell sütni, meg kell rendelni, bele kell faragni, fel kell díszíteni, be kell csomagolni, rá kell írni és el kell olvasni egy csomó képeslapot, receptet, tippet, cikket – olyat, mint most ez.

Ja, és közben mosolyogni, hiszen ez a szeretet ünnepe és ilyenkor kell megmutatni, hogy milyen jó az életünk.

Rengeteg “kell”, még akkor is, ha ezek mind jó dolgok, akkor is ha élvezed, akkor is ha sok segítséget kapsz, vagy csak kevés esik rád a fentiekből.

De mi is az amire kell és mi az amire érdemes az idődet szánni?

1938-ban a Harvard Egyetem elindított egy kísérletet többek között annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy igazából mitől lesz jó az életünk. Ha úgy tetszik, mit kell tegyünk ahhoz, hogy életünk alkonyán elégedettnek érezzük magunkat. Sokan végeztek már longitudinális társadalomtudományi kísérleteket, de ez a 82 éve indított projekt még most is tart. Abból a 724 fiatalból, akiket anno bevontak a kísérletbe és akikkel kétévente részletes interjút készítettek az életükről, a családjukról, munkájukról, akiket rendszeres orvosi vizsgálatok alá vetettek ilyenkor azért, hogy részletesen dokumentálják az életük történettét, néhányan még ma is élnek. Sőt, ma már a gyerekeik és unokáik is részesei a valaha volt egyik leghosszabb és legátfogóbb kutatásnak, ami az emberi élet legfontosabb kérdéseire keresi a választ: mi a közös azokban, akik hosszan élnek és idős korukban is elégedettek és egészségesebbek az átlagnál.

A résztvevők két csoportból kerültek kiválasztásra. Az egyik csoport harvardi másodéves diákokból állt, a másik pedig hátrányos helyzetű bostoni fiatalokból. Az elmúlt 82 évben voltak, akik orvosok lettek, mások gyári munkások, kőművesek, ügyvédek, iparosok, egyikük amerikai elnök. Voltak, akik a társadalom elitjéből a legalacsonyabb státuszú rétegbe kerültek és voltak, akik fordítva. Életük során néhányan alkoholistákká váltak, néhányan skizofrénné. És sokan még kilencvenes éveikben is, betegségek között is boldognak és elégedettnek érezték magukat.

Vajon mi volt az a közös bennük, ami alapján, akár az ötvenes éveikben is megjósolható lett volna a boldogságuk?

Talán most a sportra, vagy az egészséges táplálkozásra gondolsz, vagy a stresszmentes életre. Esetleg az anyagi biztonságra, vagy a hírnévre.

Robert Waldinger, aki a kutatás immáron negyedik vezetője egy előadásában a több tízezeroldalas kutatási anyag tanulságaként a következő egyszerű dolgot állapította meg:

A jó kapcsolatok őrzik meg a boldogságunkat és az egészségünket.

Azok, akik életük során kiterjedt és minőségi kapcsolati közösséget tudhatnak magukénak, egészségesebbek, később jelentkeznek náluk az időskori elbutulás, vagy memóriavesztés tünetei és a testi fájdalmakat is kevésbé élik meg elviselhetetlennek. Ezzel szemben a magány boldogtalanná és beteggé tesz. Minél több emberről mondhatod el őszintén, hogy számíthattok egymásra, annál teljesebb lesz az életed. Simple as that. 

Persze ezek az emberi kapcsolataink nem mindig tűnnek olyan fontosnak. Nem mindig egyszerű tenni értük. És Tali Sharottól tudjuk, hogy sokkal könnyebb olyan szokásokat kialakítani, amik hatása azonnal jutalmazásra kerül, amik széles közösség előtt látványossá tehetők, és amiben napról-napra nyomonkövethetjük a fejlődésünket. Pedig a lényeg, amiért kialakítunk új, jó szokásokat nem mindig ilyen.

Tudod, van az a barátod, akivel már túl régen beszéltetek. Egyrészt azért nem keresed, mert ő sem, másrészt annál fontosabb neked, semhogy csak 10 percre hívd fel ilyen hosszú hallgatás után. Pedig most aztán tényleg nincs ennél több időd. Ez olyan kellemetlen lenne, hogy inkább megvárod, míg nagyon sok időd lesz – soha -, vagy amíg ő keres – neki sem lesz sok ideje és már neki is ciki lenne csak 10 percre felhívnia. Tudod, ő az akivel annyira szeretitek egymást, csak nem beszéltetek, találkoztatok már nagyon-nagyon régen és nem is fogtok még nagyon-nagyon sokáig, talán soha.

Most gondolj rá, és amikor legközelebb lesz 10 perced ajándékozd meg azzal, hogy felhívod.

Kezdd azzal, hogy őszintén megmondod, hogy most csak 10 perced van, de ezt neki akarod adni, hátha neki is lesz valamikor ugyanennyi és azt ő is neked adja. Kérdezz tőle egyet, és aztán hallgasd meg a válaszát, minden porcikáddal ráfigyelve. Hidd el ez a teljes figyelem ritka portéka és értékes ajándék.

A kérdés pedig lehet szimplán csak ennyi: hogy vagy?