Szóval az van, hogy megint nem dolgoztunk rendesen előre őszre, és megint elúsztunk, hiába szálltunk ki még a TEDxből is, hogy több idejünk legyen például blogolni.
De nem lett.
Ettől még viszont a karácsony a nyakunkon, a posta a black friday-en könnyű és gyors halált halt, úgyhogy vagy most rendelsz, vagy marad a 23-a és a plázák.
Ez utóbbitól, hogy megkíméljünk, íme pár kézműves lehetőség. Nem szponzorált poszt, csak egyszerűen szeretjük őket. És elnézést azoktól a kézművesektől, akiktől már rendeltem és szerettem, és nincsenek most a listán - azért nincsenek, hogy ne derüljön ki a Jézuska érkezte előtt, hogy kik azok. :)
A kistesómat most el is vesztettem az olvasók közül, azt tudom. Lay Bogi valami csodákat alkot, textilzsákok, mikulászsákok, uzsonnacsomagolók, mérges törpék, bármi amire az ünnepekkor (vagy bármikor) szükséged lehet és környezetbarát.
Kézzel festett, egyedi porcelánok, bögrék, müzlistálak, amit szeretnél. Ha unod már az egyszer használatos műanyag műbarbikat az összes unokatesónak, vagy olyan szerencsétlen vagy, mint én, hogy a gyerekeid egyáltalán nem játszanak tárgyakkal, embert meg mégsem ültethetek a fa alá.
Ha kreatív vagy, akkor azért, ha az ajándékozott kreatív, akkor azért. Amit el tudsz képzelni és lehet belőle ékszert alkotni, azt itt megkapod. Csomagolással, szíjjal, medálalappal, kövekkel, mindennel.
Egyedi, kézzel készült táskák, filcből, rattanból, akármiből. Gyönyörűek, különlegesek, és egész biztos nem jönnek szemben óránként háromszor a hármas metrón.
A naptár és a hőmérő szerint is futunk bele a télbe, úgyhogy gyorsan összeszedtük neked azt az 4 kötelező programot, amit nem szabad kihagynod a következő pár, zimankós hétből.
A visibility témaköre az, amit ma megdolgozunk. Mielőtt még leszedetitek rólunk a keresztvizet a folyamatos hunglishért, mondjatok jobbat. Vagy mondunk mi, legyen szervezeti láthatóság. Légyszíves, ezentúl így használni.
Sok egyetemistát, pályakezdőt mentorálunk, és rengetegen panaszkodnak arra, hogy botrány órabérekért dolgoztatják őket, még mindig. Srácok, igazatok van, sokszor egyet is értünk (nem mindig :) ), most ez a lehetőség Nektek is szuper lehet arra, hogy talált pénzként keressetek 80.000 HUF-ot, ami sok gyakornoknak a havi fizetése tud lenni. De ha nem vagy gyakornok már, akkor sem valószínű, hogy sokszor dolgozol ilyen órabérért.