Szóval már egy ideje játszol a gondolattal... Sosem voltál még igazán magashegyen, a kihívásokat ugye szereted, amúgy fitt vagy, egészséges, némi kaland igazán jöhet, úgyhogy hosszas nézegetés után januárban befizetsz az októberi Mount Everest útra.
Durván három hét, egy kis Katmandu, 1-2 buffer nap, ha bármi gond lenne, nettó 12 nap mászás.
Jóleszaz.
Aztán eljön a nyár, te lezárod még a Q2-t, irány a kórház, diagnózis: autoimmun. Kínos. Nem adod fel (micsoda vezetői skill, ugye :D), meg azért optimista is vagy (mégegy!), és hát nem biztos, de lehet, hogy némi önfejűség is szorult beléd (na ez már nem mindig a legjobb tulajdonság, khmm), úgyhogy két nappal indulás előtt a friss laborral a remegő kezedben ülsz a gasztrósnál, aki végül green lightot ad és annyit mond: „Az eredmények jók.. mit bánom én, menjen. De vigyázzon magára!”
Na de konkrétabban, mire is taníthat egy ilyen, fizikailag, mentálisan és érzelmileg is megterhelő kaland? Mármint vezetői szemmel.
1. Az igazi diverzitás
Azt hiheted (magambaszállás ON: én azt hittem...), hogy tudjuk, mi az a sokszínűség. És hogy a munkahelyen is, munkatársainknak is és úgy alapból, mindenkinek jár a hatalmas pacsi, a feltétel nélküli tisztelet és zero judgement. Ám amikor három hétre összezárva találod magad egy ex-szerhasználó, magát kereső, vegán tetoválóművésszel, egy egzisztenciális válságban lévő fogorvossal, válófélben lévő építőmérnökkel, ügyvéddel, cirkuszi táncoslánnyal, fodrásszal, big4 atyaúristennel, egy igazi kalandorral, és néhány „magyar milliárdos vállalkozóval” valamint egy nyugdíjas gyógyszerésszel, na akkor hirtelen rájössz, hogy igenis, vannak előítéleteid. Nem szép, hogy vannak, de vannak. Hm.. szerencsére ezek legkésőbb a harmadik napra eltűnnek.
Csak 15 túrázót látsz, mindenki a saját történetével, puttonyával, spirituális és egyéb céljaival.
Címkék már sehol.
2. Komfortzónán túl
Katmanduban – a világ egyik legszennyezettebb levegőjű városában ér az első kultrúsokk. Totális India-feeling, meleg, elképesztő népsűrűség, de megvan a maga szépsége. Kicsit akklimatizálódsz, hogy aztán a hírhedt luklai reptér semmivel (még egyszer mondom: semmivel) össze nem hasonlítható izgalmait át- és túlélve végül megérkezz az igazi startvonalhoz.
És akkor jön a 12 nap sorozatterhelés. Napi 30-40.000 lépés, a levegő egyre ritkább, 3000 méter fölött a csapat néhány tagján megjelennek a magashegyi betegség jelei. Lehetsz egyébként fitt, egészséges. Erre nem vagy felkészülve. Fejfájás, hasi bántalmak, fáradtság, alvásmegvonás, kezdődő tüdőgyulladás, kinek mi.
Vezetői skill: úgy menni tovább, a lehető legnagyobb kitartással, hogy közben elengedted a gyeplőt, és tudomásul veszed, hogy jónéhány dolog fölött egyszerűen nincs kontrollod. De tudod, mid van?
Egy impresszív, nagybetűs célod (jelen esetben az alaptábor elérése), két lábad, ami lépésről lépésre közelebb visz hozzá és szíved, amivel rendületlenül hiszel.
Aztán hoppá, egy atyai pofon, ezúttal a természettől. :) Attól a természettől, aki megmutatja a legszebb arcát is: megpillantod az Everestet, naplementében látsz lavinát... esténként pedig órákon át beszélgetsz a helyiekkel buddhizmusról, karmáról, az egyszerű életről, a boldog szegénységről.
Ja, és persze 12 OLYAN nap jön, ahol napi 5 liter vizet meg kell innod akkor is, ha 45 kiló vagy, eléhezel, ennyi snickerst az életben nem ettél, a „kényelem” szó pedig EGÉSZEN átdefiniálódik a fejedben.
És igen, az 5. napra megtanulod, hogy a jaktejes kakaó bizony laktóztablettával sem jó ötlet, egy társadat mentőhelikopter viszi el, az aszpirint, mint az m&m's-t dobálod be a konstans fejfájásra, egyre jobban összeérik a csapat – a szavak pedig az oxigénnel együtt fogynak el.
A 8. napra jó lesz a 13 fokos víz is fürödni, mivel...hát 8 napja nem zuhanyoztál. :) Jé, ezt is túl lehet élni. Aludni nem tudsz, mert éjszaka 110-es a pulzusod, de végülis mindegy, mert a köhögéstől akkor sem tudnál, ha nem akarna kiesni a szíved a helyéről. De ez sem baj.
Felkelsz másnap, összepakolod a cuccod, iszol 4 deci (nem jaktejes) kávét, a babapopsikrémet centi vastagon applikálod az orrodra és reggel 6-kor elindulsz. Mert menni kell, a látvány és az élmény pedig minden nap könnyeket csal a szemedbe. Mindenkiébe.
3. Vállalod a sebezhetőséged – és a humorod
Humor és némi bátorság, pláne a kettő ötvözete... azért a legtöbb válságos pillanaton átlendít. Segítséget kérni tudni és merni – az egyik legfontosabb érték, amikor csapatot vezetsz.
Összekovácsol, cinkossá tesz, kollégákból bajtársakká válunk. Még ha néha emiatt a felső polcra is kell tenni az amúgy hírhedt erődet és szívósságodat. Mert igen, elfáradsz. Igen, van, amikor meg kell kérned valakit, hogy vegye át tőled a súly egy részét, hogy pihenni tudj. És igen, a kezdeti „kínomban röhögést” fel tudja váltani az önfeledt nevetés, amikor 5300 méteren kellene mosdóba menned az 5 liter víztől. Mert hát... ott se mosdó, se bokor nincs már. Ahogy előítélet, gőg, falak, játszmák sincsenek.
Valami sokkal értékesebb viszont van, méghozzá bőven: kitartás, teljesítmény, humor, alázat és csapatszellem.
És egy picit más ember, vezető jön haza.
Egy jobb.
Kaslik Ildikó
today 2020-05-20
label zárkózz_ki, utazás, önismeret
Makrai Fanni
today
2024-05-06
Nagy-Józsa Dorottya PCC
today
2023-09-18