Magyarán a vállalatnak lesz coacha, és neked mint munkavállalónak is lesz coachod, hiszen bármikor mehetsz hozzá.
A gond az, hogy nem mész.
Legalábbis két saját jelenlegi ügyfelem sem megy. És egyetlen ismerősöm sincs, aki önként járna a cége saját belső coachához.
Egyik kedves (egyébként tényleg az) ügyfelem éppen tegnap este tért ki a kérdésre coaching beszélgetésünk folyamán.
Hogy neki még egy coachot sem fizet a cége. Néma gyereknek, anyja sem érti a szavát, lett a konklúziója, mert persze meg sem kérdezte, hogy fizetnék-e neki vagy sem.
Így aztán fizet saját zsebéből, de közben az is kiderült, hogy a multinacionális vállalatnak, ahol dolgozik, ráadásul van belső coacha.
"Oda nem megyek, mert nem bízom benne."
Jó szakembernek tartja a belső coachot, aki szervezetfejlesztőként dolgozik náluk, de nem megy hozzá, mert nem bízik benne, nem hiszi el, hogy tényleg objektív tud maradni és azt sem, hogy benn marad az irodaajtón belül, amit beszélnek.
Egy másik ügyfelem, nyilván szintén Y generációs, 29 éves, szintén saját maga keresett meg. És mivel? Hogy szeretne coachot magának, mert nem tudja hogy kezelje az érzelmeit a munkahelyén.
Azt mondta, őt a főnöke rendszeresen coacholja, de neki az nem segít. Kérdeztem van-e náluk belső coach a cégnél. Van, mondta, de hozzá nem megyek, mert régen egy osztályon dolgoztunk, aztán őt áttették a HR-re, coachot csináltak belőle, de én ismerem, nem akarok hozzá járni. Úgyhogy fizet magának inkább egyet.
Ezzel a sztorival már két gond is van. A főnököm rendszeresen coachol engem, olyan nincs.
A coaching partneri kapcsolat, a főnököddel pedig alárendelt kapcsolatban vagy. Pont.
Lehet a világ legjobb főnöke, lehet a legrégibb bizalmasod, lehet a világ legjobb coaching szemléletű menedzsere, lehet a gyerekkori homokozóbajtársad, a példaképed, hívhatod akárhogy, ha föléd van rendelve, nem fog helyettesíteni egy coachot.
Nyilván van egyébként a belső coachoknak rengeteg előnye is, olcsóbb, rendelkezésre áll, ismeri a szervezetet, hallgat(hat) rá a vezetőség, de az ördög ügyvédjének a szerepében most hadd ne ezekkel foglalkozzak.
Hiszen a fenti két munkavállaló a remek példa rá, hogy vannak esetek, amikor az alkalmazásuk direktben káros is lehet. Mindketten szeretik a cégüket, mindketten elkötelezettek, mindketten megbecsült, vezetői pozícióban dolgoznak. És egyikük sem merte megkérdezni, kaphatnának-e maguknak coachot. Mert volt belső coach és tudták (pontosabban úgy tudták), úgysem kapnának. Azt meg nem akarták direktben elmondani, nekik a belső coach nem kell.
Úgy döntöttek kell nekik coach? Igen.
Volt a szervezetben belső coach? Igen.
Kértek a cégüktől coachot? Nem.
Kaptak a cégüktől coachot? Nem.
Csökkent a bizalmuk a cégük felé? Igen.
Igen, sokat. Mert csalódottan azt a végkövetkeztetést vonták le maguknak, ők még egy coachot sem érnek a cégüknek.
És a plussz poén?
Tud róla a cég, hogy motivációját vesztette a munkavállalója? Nem.
Tud róla a cég, hogy a munkavállaló saját zsebből coachot keresett magának? Nem.
Tud segíteni a cég, hogy a munkavállaló bizalma visszataláljon hozzá? Nem.
Tud róla a cég, hogy a munkavállaló szerint hibázott? Nem.
És nem is fog tudni. Mi pár hónap múlva lezárjuk a coaching folyamatot, a munkavállaló dolgozik tovább a helyén vagy elmegy másik céghez, a cég pedig sosem fogja megtudni, hogy mi történt volna, ha nincs belső coach a szervezetében.
Tehát mi a baj a belső coachokkal?
Az, hogy sose fogunk rájönni, mi a baj velük.
Ha az ördög ügyvédjéről egyébként csak Keanu Reeves és Al Pacino jut eszedbe, olvass itt utána, még mit kellene tudnod róla.
kép: https://www.warnerbros.co.uk, http://www.mheducation.com/, http://media.gettyimages.com/