Előre bocsátom a választ: LEHET.
Persze az "érdemi" definíció kérdése.
Nem szeretem előhozni az ANYA-én-emet, mert valamiért az anyaszerep sokaknál nyomógomb.
Férfiaknál talán azért, mert gyűlölik, hogy nem tudnak vele azonosulni, gyermektelen nőknél azért, mert gyűlölik, hogy nem tudnak vele azonosulni, anyáknál meg azért, mert annyira eggyé válnak a témával, hogy túlságosan is azonosulnak vele.
Ebből jönnek aztán a feminista kommentekkel megspékelt tízezres megosztásokkal rendelkező anyafogások (haha:) ). Márpedig én nem vagyok elvakult feminista, abszolút nem. És nem gondolom, hogy a világ legnehezebb munkája lenne anyának lenni. Sőt. Ellenben a legélvezetesebb.
Na, ezeket csak azért bocsátottam előre, hogy ne kapjam meg, hogy nicsak megint egy sopánkodó családanya, mert távol álljon tőlem, hogy sopánkodjak - csak itt szeretném felhívni a figyelmet arra a talán nem annyira brutális újdonságra, hogy minden relatív.
Szóval arra jöttem rá az elmúlt 5 évben, mióta az anyai szerepeket gyakorlom, hogy az anyaságban az egyik legfárasztóbb, hogy meg kell szoknod, hogy nem csak a saját gondolataid laknak a fejedben.
Hogy a napod, a heted, a hónapod, az éved és az életed úgy épül fel, hogy el kezdesz mondjuk egy cikket (csak hogy ne menjünk messzire a bloggerléttől), majd "hol van a kisebbik rózsaszín plüssmacska másik sálja?" egyre mélyebben "kaphatok még almát?" és mélyebben "mi pittyeg, a mosógép?" merülsz el a "ma jönnek a Mamáék?" gondolataidban, és mire "főzöl nekem mézesteát?" észbekapsz "Anya, bepisiltem szerintem." már fogalmad "sokáig kell dolgoznod még?" sincs róla, mi "kitettem a társast, te vagy a zöld, dobjál már!" volt az alany. Vagy az állítmány.
Vagy a mondat. Úgyhogy elmész teregetni, és mire kiszedted a gyereket a mosóporból, a ruhákat a mosógépből, már a kedved is elmegy a munkavégzéstől. Leülsz tehát társasozni. Majd éjjel megírod a cikket. És szeretek társasozni (bár utálom a zöldet), tehát még jól is jártam, ismétlem nem panaszkodás.
Na ebből a létformából egyszercsak az lesz, hogy a gyerekeid betöltik a hármat, elmennek közösségbe, és te két coaching ülés, tárgyalás, akármi között dolgozhatsz egy-egy órát random kávézókban.
És azt mondják neked, hogy így nem lehet érdemi munkát végezni, mert ki áll neki 60 percre dolgozni - ez volt az egyik privát komment múltkor, mikor megemlítettem, hogy ennyi szünet alatt nyilván nem megyek el egyik coworking irodáig sem.
60 perc.
60 perc egy örökkévalóság.
60 perc alatt fókuszáltan elképesztő mennyiségű munkát lehet végezni.
60 perc anyaként az egész napközbeni szabadidődet teszi ki, mert ennyit alszanak délutánonként a gyerekeid.
60 perc alatt meg lehet válaszolni 20 emailt, meg lehet írni egy cikket, össze lehet rakni egy másfél órás előadást. Igen, kávézóban is.
És hogy nem lehet egy kávézóban fókuszálni? Már miért ne lehetne? Az, hogy gyakorolni kell, az lehet. Az, hogy néha kell hozzá egy fülhallgató is, az is lehet. Az, hogy bárki el tudna képzelni ennél ideálisabb helyet is, az is lehet.
De "Anya, kérsz még korpovitot?" hogy "Anya, hol van az elzás hajcsatom? van "Anya, lecsukod a laptopot?" ennél "Anya, miért a kék bögréből iszod a kávét? rosszabb "Anya, figyelsz rám?" is,
az biztos.
Úgyhogy tessék először gondolkozni, utána ítélkezni.
Minden kedves dolgozó anyatársnak pedig jó elmélyülést kívánok - egy kávézóból.
ANYÁT, NEM ANYÁT, APÁT, ÉS LEENDŐ ANYÁT, APÁT, DE MIND KVALIFIKÁLT BUSINESS COACHOT TALÁLSZ ITT. EGY COACHING ÜLÉS MAX. 90 PERC ÉS AZ ALATT IS ELKÉPESZTŐ MENNYISÉGŰ MUNKÁT LEHET VÉGEZNI. IGEN, KÁVÉZÓBAN.
képek: femina.hu, http://amorebeautifulquestion.com/