Szabadság

Az elmúlt 30 évben soha nem beszéltünk, gondolkoztunk, vitatkoztunk többet arról, hogy mi a szabadság, az autonómia. Meddig megyünk el érte, mi az az ár, amit még hajlandók vagyunk megfizetni érte és mi az, amit már nem. Egyáltalán van-e elképzelésünk arról, hogy mire használnánk, ha lenne belőle több és mit veszítenénk, ha kevesebb.

Átpolitizált és polarizált országban élünk. Megerősödött az a reflex, hogy az üzleti életben, a munkahelyen, és szinte már sehol sem beszélgetünk politikáról. Legalábbis addig, amíg meg nem érezzük, hogy „egy oldalon állunk”. Egyszerűen nem érezzük biztonságosnak. Olyan a politikai vélemény, mint a vallási meggyőződés, vagy a szexuális irányultság. Látszólag tiszteletben tartjuk, valójában csak félünk beszélgetni róla.

De a hatalomgyakorlásról nap, mint nap döntesz és véleményt nyilvánítasz vezetőként.

Talán azért nem veszed csak észre, mert ez a döntés és véleménynyilvánítás nem annyira primitív és leegyszerűsítő, mint hogy melyik a kedvenc színed, focicsapatod, pártod. 

A hétköznapokban, a saját felelős döntéseinkben, amikor közvetlenül érezzük a döntésünk hatásait, sokkal árnyaltabban gondolkozunk ezekről a kérdésekről.

Minden egyes alkalommal, amikor egy feladatba, projektbe bevonsz másokat, döntesz arról, hogy a hatalmad mekkora részét adod át a feladattal együtt. Eldöntheted, hogy feladatot adsz ki, vagy delegálsz. Csak a miheztartás végett, a delegálás az, amikor felelősséget adsz át a kollégádnak. Például a megoldáshoz vezető út kiválasztásának felelősségét. Amikor felelősséget adsz át a sajátodból, akkor azzal arányosan jogokat, és hatalmat is át kell adj. Ezt nevezzük felhatalmazásnak. 

És igen, a felhatalmazás nem a delegálás fennköltebb, magasabb szintű megnyilvánulása, hanem az út a feladatkiadás és a valódi delegálás között.

Ezek a döntések látszólag nem ideológiai döntések. Figyelembe veszed, hogy mi a “praktikus” mértéke a felhatalmazásnak, a szabadság kiterjesztésének az adott feladat, adott személy, adott határidő és egyéb körülmények tükrében. 

Számtalanszor dolgozom olyan vezetőkkel, akik túlterheltek. Akik nem érzik elég erősnek, elkötelezettnek, motiváltnak a csapatukat és ezért “kénytelenek maguk...”. 

Nem kell, és nem is szabad mindig delegálni, de sokkal többször lehet, mint gondolnád. Ehhez jobban kell bíznod az embereidben, amihez jobban kell bíznod önmagadban. Abban, hogy jók a megérzéseid, hogy ha valami mégsem úgy alakul, akkor azt a helyzetet is meg fogod tudni oldani.

Nem dolgoztam még olyan szervezetfejlesztési projekten, ahol ne az alacsony szabadságfok biztonságos és kiszámítható, most jólműködő rendszere állt volna szemben a magasabb szabadságfok és önállóság kockázatos és gyors tanulásra képes rendszerével. Szerintem nincs más útja a fejlődésnek, mint a kísérletezés, és következésképp a kockázatvállalás - legyen szó a mesterséges intelligenciáról, az embergyerekről, vagy a te szervezetedről.

Azt, hogy mi legyen a tempó, döntsd el te, hiszen nálad van a döntés hatalma. A szabadságvágy egy univerzális emberi szükséglet, egy megújuló energia, ami ha nem a fejlődésben ölt testet, akkor az ellenállásban. Ezért ha fejlődni és motiválni akarsz, akkor csak ott és akkor tartsd magadnál a hatalmat, ahol erre valóban szüksége van a szervezetnek. 

Vezetőként élj a szabadságoddal és oszd meg, hogy minél több legyen.