Tegyük fel, hogy van egy elsőosztályú szakértőd, akiért irigyel minden versenytársad. És te mindenáron meg akarod tartani őt. Már minden létező és elérhető extrával ki van párnázva – uszodabérlet, csocsóasztal ;), ingyen kávé/tea/masszázs/bármi és ráadásul már a fizetési sáv tetején is van. Mármint ugye a saját sávjának a tetején. Kimaxolt éves/féléves bónuszokkal.
És tudod (mert hallottad félfüllel véletlenül valahol), hogy a konkurencia megkörnyékezte.
Azt tudod – mert jól működő szervezet vagy -, hogy alapvetően jól érzi magát, de azért… vágyna többre.
És akkor – mivel jól ismered a szervezeted működését – nagy levegőt veszel és beterjeszted előléptetésre.
Ha nincs hova, akkor is besúvasztasz egy vezetői pozíciót. Neki. És miután sikerült ezt végigharcolnod mindenhol, előléptetés megvan, főnök lett, hipp hipp hurrá! elégedetten hátradőlsz. Feladat kipipálva, most egy ideig nyugi lesz. Majd kettőt se pislantasz és keresheted is a pótlását.
Hogy mi van?
Hogy mindezek után képes volt felállni és elmenni, miután ezt mind-mind csak miatta végigverekedted? Na de ezt mégis hogy képzeli? Hát… mondjuk megkérdezted-e, hogy ő mit szeretne? Hogy ő hogyan gondolja a további szakmai fejlődését?
Lehet, hogy azért még akadnak lukak abban a jól működő szervezetben? (hol nem?) Mert ő másra vágyott. Nem vezetői pozícióba, mert volt annyira bölcs, hogy tudja, ha főnököt csinálnak belőle az nem lesz jó senkinek. Neki sem, mert ő nem embereket akar vezetni, hanem a szakterületén továbbfejlődni, szakmai kihívásoknak nekifeszülni.
És neked sem, mert elvesztesz egy elsőosztályú szakembert miközben nyersz egy valamilyen főnököt… akibe aztán töltheted a végtelen mennyiségű időt, pénzt, coachot, mentort, ... de nem igazán lesz látható eredménye, hiszen ő nem akart főnök lenni. Elboldogul azért másokkal, de alapvetően a megoldhatatlant szereti megoldani. Ezért is - volt – a legkedvencebb és legféltettebb szakértőd. Amíg elő nem léptetted.
És azzal a mozdulattal elvesztettél el kulcsszereplőt és teremtettél belőle egy folyamatos problémahalmazt. Igazából innen nézve jót tett neked, hogy végül felállt és elment. Csak most hogy a fenébe fogod pótolni a szakmai tudását? Jelzem azt, amit már akkor elvesztettél mikor főnököt csináltál belőle, csak még nem jöttél rá. Mert ő továbbra is a megoldhatatlant bogozta minden rááldozható idejében, mert neki az a lételeme. Ezért dolgozik.
Kivetetted a szárazföldre a halat, és most csodálkozol, hogy meghótt? És még Te haragszol rá, hogy meghótta magát?
Miért vetetted ki?
Mert ez volt beléd, a szervezetbe belédkódolva, mint automata válaszreakció.
Mert az elismerés következő szintje az előléptetés volt. Működött?
Nem.
Pedig, ha megkérdezted volna, elmondta volna, hogy arra vágyik, hogy szakmai konferenciákra járhasson, kapjon a munkaidejéből heti néhány órát publikációkat írni, hogy tudja erősíteni a szakmai hírnevét és elismertségét.
A sajátját? Igen!
De ezzel a te, mint szervezet elismertségi szintje is nő, hiszen nálatok dolgozik! És mikor már előadóként járja roadshow-n a világot, továbbra is a Te munkavállalódként, Téged népszerűsít. Ingyenreklám! Hogy miért ingyen? Mert úgyis meg akartad tartani, mert fontos. A tudása. De a tudása az emberrel együtt jár. Tehát ha fontos neked, hogy maradjon a tudás, az embert kell ott tartanod. Azt meg csak személyre szabottan lehet…
Ja, hogy nálatok nincs másik út csak a létramászás? L9-től L1-ig? Mondjuk mi lenne, ha bevezetnéd az Sz szinteket is? Azoknak a „szuperhősöknek” (szakértőknek) akik nem felfele szeretnének mászni, hanem oldalra. Esetleg átlósan, de semmiképpen nem a megszokott lépcsőkön fel. És akkor lehet nekik osztani egyre több
konferenciát, szakmai képzést, publikációírási időt, talán még fizetést is. És akkor maradnak és ez
Neked jó. Legalábbis végsősoron.
Na de hogyan nézne ki, hogy egy beosztottnak magasabb a fizetése mint a főnökének? Hát így.
Van az a helyzet, mikor a főnök ugyan pótolható, de a beosztott nem.
Szóval azt az időt és energiát, amit az ő új pozíciója megteremtésére szántál - a végeredmény
tekintetében feleslegesen, hiszen hűtlenül (gondolod te) otthagyott – legközelebb fordítsd arra, hogy alternatív utakat építs ki a hozzá hasonlóknak.
Nem ő volt hűtlen – Benned nem merült fel, hogy
kilépj az ismeretlenbe és felvállald az ezzel járó konfliktusokat. Legközelebb?