Soha, egyetlen olyan eredmény nem fog történni egy coaching folyamán, ami ne történhetne meg egy üres szobában, egy ergonómiailag tökéletes műbőrfotelben, négy, egyenetlenül glettelt szürkés fal között.
A coachot használd arra, amire a saját fejedet kellene.
Mondanám, hogy használhatnád a saját fejed is, de
a) most épp nem vagyok tanácsadó
b) a fejedben már lakik más is. A negatív tapasztalataid, az önismereted, a gátlásaid, az önbizalomhiányod, a fásultságod, a bukásaid. És ezeket használod, ahelyett, hogy a fejedet tennéd.
Erősebb logikával felvértezett, kitartó olvasóm most azt gondolhatja: tehát a coach pont arra jó, mint a saját fejem - ha üres lenne.
Nyert.
Ennyi. Nem túl bonyolult. Csak az üres fejjel kapcsolatos előítéleteket kell leküzdened és már érted is. Ha üres lenne a fejed, ha képes lennél teljesen objektíven szemlélni a veled történteket, ha elég gyors, rugalmas, érzelemmentes és pártatlan tudnál lenni minden téged érintő kérdésben, nem lenne szükséged coachra.
Ezért nem hiszek a ma oly divatos selfcoachingban. Mert a coaching lényege pont az, hogy ne a saját fejeden keresztül szűrd át a kérdéseket.
Csak akkor kerülhet hirtelen új megvilágításba egy ezerszer megrágott csont, ha nem a saját szemeden keresztül vizsgálod. Mert nézheted te ítéletnapig, nem fogod meglátni, van-e még rajta hús. A coach pedig nem mondja meg, nem ad élesebb kést, hátha azzal többet tudsz farigcsálni, nem ad tippeket, honnan tehetnél szert új csontra. Nem csinál semmi mást, csak forgat egyet a régin.
És hirtelen észreveszed magad, hogy honnan juthatsz még elemózsiához.
NEM ÉREK RÁ FEJLŐDNI, FOLYTON FACEBOOKON LÓGOK.