A háttérkép, amiről sosem tudtad, hol van: a Monte Sibillini

Ez az a táj, amit csak háttérképeken ismertél eddig, a nyár közepén vadvirágokkal borított, lélegzetelállító mezők, a lencséjéről híres (haha:) ), apró Castelluccio, az ezeréves templomokkal dicsekvő, parányi hegyi falvak közé a helyieken kívül nem sok turista jut el.

Pedig nincs messze tőlünk, és olyan vidéket ismerhetünk meg, amelyet egy darabig nem fogunk elfelejteni.

Mivel mi két aprósággal mentünk, így az egész napos túrák helyett csak autós kirándulások és pár órás séták fértek bele, de a hely természetesen nem szenved hiányt csodálatos túraútvonalakban sem.

De a hegyek, a táj, a vadvirágok persze a régiek, úgyhogy ez ne riasszon el senkit attól, hogy felkeresse. 

A környéken pár apró városkát találunk, a kihalt és gyönyörű Preci-t, ahol véletlen még a templom is nyitva volt (Olaszországban, tényleg vidéken, elvétve találunk nyitva bármit, de legtöbbször a templomhoz legközelebbi Bar-ban azért tudunk kulcsot vagy tájékoztatást szerezni, mikor nyitnák ki nekünk.), Castellucio-t, amely tényleg olyan híres lencséjéről, hogy zsákszámra viszik innen az idetérő busszal (!) érkezők.

Visso-t, amely az egész hegy túraközpontja, nagyon hangulatos belvárossal, gyönyörű kilátással és tizenhat fajta lencsével a kisboltban. Apró örömök.

A kisboltról jut eszembe, aki ilyenféle istenhátamögötti helyen lakik, mindenképp kutasson a kisboltok mélyhűtőjében. Itt is, de másutt is egész Olaszországban, a legjobb kajákat itt találjuk. A házi készítésű lasagne (4 embernyi adag, 4 euro!), maszek kis címkével lehet, hogy nem sok ÁNTSZ ellenőrzésen menne át, de cserébe igazi házi olasz ízeket kapunk, egy éttermi ásványvíz áráért.  

Három napot töltöttünk a hegyekben, majd ismét autóba pattantunk és átértünk a keleti partra, Marche tartományba, ahol szállásul a Riviera del Conero-n fekvő Numana-t választottuk.

Folytatása következik.