Azt hittem, hogy rengeteg cikk szól a kiégésről. A google nagyjából 106 000 találatot ad a „kiégés” kifejezésre, ami meglepően kevés. A „depresszió” kifejezésre például közel 2,5 millió magyar találat van. (Viszont a kiégés magasan veri a „felülemelkedés” kifejezés találatait, ami szerény 23 ezer.) Tehát a témáról nem azért kell írni, mert már mások is nagyon sokat írtak, hanem pont azért mert még nem lerágott csont.
És akkor nézzünk egy definíciót:
„A kiégési szindróma tünetegyüttes, amely hosszútávú fokozott érzelmi megterhelés, kedvezőtlen stresszhatások következtében létrejövő fizikai-érzelmi-mentális kimerülés. A fogalom Freudenberger (1974) nevéhez fűződik.„ (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ki%C3%A9g%C3%A9si_szindr%C3%B3ma)
A témával kapcsolatos definíciókban rendre megjelenik a negatív stressz, az érzelmi kimerültség, a motiváció, a lelkesedés csökkenése. Elsősorban a segítő szakmák vannak kitéve a kiégés jelenségének, de mára teljesen általános szinte az összes olyan szakterületen, ahol megjelenik az emberekre való fokozott odafigyelés igénye, ott, ahol szívvel-lélekkel kell dolgozni. Freudenberger eredeti, 1980-ban kiadott könyvében (Burn Out: The High Cost of High Achievement. What it is and how to survive it /Kiégés: a magas teljesítmény magas ára. Mi ez és hogyan éljük túl/) tíz stádiumot különböztet meg. A legtöbb témával foglalkozó írásban azonban csak a következő öttel találkozunk:
- Lelkesedés (irreális célok, a szakma idealizálása, hatalmas lendület és energia bevitel);
- Realizmus (a lelkesedés alábbhagy, a teljesítmény beáll egy reális szintre);
- Stagnálás (a lelkesedés tovább csökken, a munka már nem öröm, hanem rutin);
- Frusztráció (feszültség, ingerlékenység, teljesítmény csökkenés);
- Apátia (összeomlás, magánéleti válság, kimerültség, kiüresedés, érzelmi fásultság)
Amikor a fiaim játszanak, mindig lelkesen kezdenek hozzá, majd rendszerint kétféle módon fejezik be. Vagy egész egyszerűen megunják, és elkezdenek mást játszani, vagy valami kudarcélmény éri őket, és a korábbi játékot dühösen otthagyva, esetleg odavágva kezdenek el mást játszani. A kezdeti lelkesedésüket idővel mindig elveszítik. Olykor valaminek a hosszabb sikertelen megoldását keresve enyhe stressz-helyzetbe is kerülnek. Mivel a játékot minden esetben szívvel lélekkel, teljes lényükkel játsszák, nagyon is ki lehetnének téve a kiégés veszélyének. Mégsem égnek ki.
És, hogy miért nem?
Mert nem várják meg!
Mert nem kénytelenek ugyanazzal a játékkal tovább játszani, amiben már nincs örömük, sőt kudarcot okoz nekik. A játékot nem örökre teszik le, hanem addig, amíg újra nincs kedvük vele játszani. És akkor még ott vannak az árnyalatok: a játék marad, csak mást építenek belőle, vagy ugyanazzal a játékkal mást játszanak.
Ül velem szemben egy élelmiszeripari nagyvállalat magas beosztású vezetője, és azt mondja, a témája a kiégés. Kérem, hogy mondja el, mit érez. Kiderül, hogy már 14 éve dolgozik a cégnél, több vezető beosztásban volt már. A jelenlegiben már nem talál örömöt, igazi kihívást. Vezetőként nagyon kevés közvetlen munkafolyamathoz érzi magát igazán közel. Mindenről tudnia kell, de köszönhetően a jól működő rendszernek, kevés az a tudása, amivel tényleg kezdenie is kell valamit. Nem fáradt, csak nagyon nincs kedve ahhoz, amit csinál.
Vajon ő a kiégés melyik stádiumában van? Ez valóban kiégés, vagy talán csak unatkozik? A válaszokat még nem tudom, de abban egyelőre biztos vagyok, hogy nem kell az ügyfelet pszichológushoz irányítanom. Inkább „megengedem” azt egy felnőtt embernek, amit egy gyereknek is megengedünk: történetesen, hogy megunjon valamit, amit régen szívesen csinált, de hosszú évek után már nem.
Arra jöttünk rá közösen, hogy érdemes minél alaposabban körülnézni és végiggondolni, hogy mit lehet még játszani ezzel a játékkal, vagy mi van még olyan játék a közelben, ami érdekes.
A végiggondolás azzal kezdődött, hogy megfogalmazta, milyen játék lenne az, amivel szívesen játszana. Nem „mi” az a játék, hanem „milyen”. Fontos, hogy nem munka tevékenységeket, hanem a tevékenységek számára vonzó jellemzőit sorolta fel. Innentől kezdve azokat a tevékenységeket kell keresnie, felismernie, amikre igazak a felsorolt jellemzők.
Nem tudom, hogy merre fog haladni a folyamatunk, de ha lehetőséget látok rá abban fogom támogatni, hogy átkeretezze a helyzetét. Definiálja újra, a sikert, az érdekest, a munkáját, pozícióját. Csak ezután keressen új játékot, vagy munkahelyet. (Lásd korábbi bejegyzésünk.)
Nem azért, mert rossz dolog munkahelyet, vagy akár hivatást váltani, hanem azért, hogy megtanulja megelőzni a kiégést. És ahogy gyerek korábban bölcsen tudta, idejében váltson egy szórakoztatóbb játékra.
A fentiek mellett fontos tudni, hogy a kiégés szindróma késői stádiumai csak megfelelő segítséggel, pszichológus bevonásával kezelhetők, és egyes kitett szakmák esetében már a megelőzésben is érdemes szakemberhez fordulni. (Vezetett támogató csoportok, szupervízió stb.)
Mérő Lászlótól tudom, hogy az igazi játék önmagáért való, és nincs funkciója úgy, ahogy a munkának. Mégis úgy érzem, hogy a kiégés megelőzésében kulcsszerepe lehet annak, hogy egy számunkra szórakoztató játékká tegyük hétköznapi, olykor égetően monoton tevékenységeinket. (A segítő szakmák esetében azért ennél árnyaltabb a kép.)
Amikor megmutattam ezt a cikket egy pszichológus ismerősömnek, azt mondta, hogy a flow-ról írok. Erre én azt mondtam, hogy persze, és dehogy! Inkább arra mutatok egy példát, hogy ha elvesztettük a flow-t, és csapdában érezzük magunkat, akkor hogyan legyen meg az önismeretünk, kreativitásunk és gyermeki bölcsességünk ahhoz, hogy újrakeretezzük az életünket. Igen az életünket, és nem csak a munkánkat. Mert a kiégés szindróma nem marad az irodában a munkaidő végén, és nem is ott keletkezik.
to be continued...
Az monotóniát megtörheted úgy is, ha követsz minket a facebookon!
A fényképen nem a fiaim láthatók. Forrás: pixabay.com