A kérdés, amit 2020-ban tettél fel utoljára

Nagy-Józsa Dorottya PCC Nagy-Józsa Dorottya PCC today 2020-10-14 label vélemény, csak_úgy, munkavállalói_élmény

És te hol dolgozol?

Megkérlek, vegyél elő egy papírt (fogadjunk, kockás!), és írd fel az első oszlopba 5 barátodat és alá 5 családtagodat.

Majd a 2. oszlopba irogasd melléjük, hogy HOL dolgoznak.  

Most pedig fogj egy 3. oszlopot és irogasd végig szépen azt is, MIT dolgoznak. 

Khmm.

Ugye?

Kellemetlen.

Márpedig ahogy ez az év kinéz, és ahogy a jövő várakozásai alakulnak a fejekben, egyre inkább erre a második oszlopra lenne értelmes koncentrálni. Tök jó lett volna eddig is, de nem tettük.

És ha egész őszintén magunkba nézünk, sem mi, mint ember nem tettük, sem mi, mint munkáltató. A Hol dolgozol? kérdés teljesen szokványos VOLT eddig. Március óta egyre gyakrabban hallod a választ: a konyhában. Ez az első héten még poén, a másodikon már nem annyira, hét hónap elteltével, pedig egyre jobban látszik hogy maradandó változást hoz a fejekben.

Merthogy sokan bizony magunkról sem tudtuk, hogy MIT dolgozunk, csak hogy hol. És a többes most szerencsére tényleg költői, hiszen én speciel már vagy öt éve a konyhában dolgozom, tehát mint ilyen ebben 2020 nem hozott semmit. De annak, aki idén kezdte, annál többet.

Napról napra több helyen kezd igazán feltűnni, mit is dolgozunk tulajdonképpen. Iszonyúan elfedte eddig a HOL. Ha ki akarnám sarkítani (de hogy is tennék én ilyesmit :D), lehet a saját nevünket is felírhatnánk arra a fenti listára. Az elmúlt két évtizedben a vállalatok töretlen erőfeszítéssel költöttek zsákszámra és millió és milliárd zsákszámra a félreértelmezett munkavállalói élmény különböző elemeinek a tökéletesítéseire. 

Aztán ebből lett egy covid, és most mindenki szépen hazament. És bizony abból a konyhából nagyon is hiányzik a

2005-ös évek "legyen minden zöld vagy kék a szürke helyett" ergonomikus fotelje

a 2010-es évek "szobabiciklit a céges kávézóba és szörfdeszkát a Los Angeles fantázianevű tárgyalóba!" fali dísze, vagy akár

a 2015-ös évek "egészséges reggelit hétfőnként a jóga után a teraszra" kezdeményezései. 

Merthogy ezektől jobban lettünk-e, azt nyilván nem tudjuk. De hogy a hiánya most állatira feltűnő, na azt igen. Az egészséges reggelit meg kell csináljad, utána el kell mosogass. A szörfdeszkát fel kell fúrnod a falra, a szobabicikliről meg le kell szedd a pókhálókat, mielőtt ráülsz. Csakhát egyik sem annyira életszerű.

Az ennél fájóbb része a kérdésnek viszont az, hogy mennyire nyilvánvaló lett ez most, hogy ezek a cseresznyék a kis habrózsákon milyen remekül is elfedték a tortát magát. Hogy aki azt hitte trendi munkája van, igazából most jött rá, hogy ez a trendi munkája napi 110 perc, ha elindítod hozzá a timetrackert (ha most kételkedsz, próbáld ki, fájni fog :) ), ebből pedig 65 percig az SAP különböző felületeit nyomkodja, előre meghatározott szabályok alapján. Félreértés ne essék, ez eddig is rohadtul így volt. 

Csak nem tűnt fel.

De ha a konyhádban vagy, és se szörf a LosAngelesben, se snidlinges omlett a teraszon a CEOval, akkor azért némiképp fájdalmasabb, mint korábban volt. Még akkor is, ha bruttó 830k jár érte és még a kocsidba is tankolhatsz. Ha mennél valahova.

Csakhát nem mész. Főleg nem idén, ugye, főleg meg majd jövőre sem mész, amikor majd úgy emlegetjük 2020-at, mint a régi szép időket, mert akkor legalább január-februárban béke volt. És volt omlett is. 

Na de akkor fordítsunk már egyet a kérdésen. 2017 tájékán azt írtam egy bejegyzésben, amit most lusta vagyok elővadászni, hogy a munkavállaló felel a munkavállalói élményért, nem a munkáltató. 

Tartom.

Ahogy azt is, hogy nem kell szörfdeszka a falra, ha értelmes munkád van. Szóval 

- mit tudsz tenni most, amivel jobban lehetsz a konyhádban?

- mi olyan munkát csinálnál, aminél kevesebb időd lenne az omlettet hiányolni?

- hogy tudnál ezekből a munkakörödbe többet varázsolni?

- mi az a mostani 110-200-600 percedből, amit nem szeretsz? Van-e más, aki tudod hogy szereti? Hogy tudnátok cserélni?

Et cetera.

A szervezeti proaktivitásra eddig is volt tér, csak sajnos a google szerint a fogalom sem létezik, olyan kevesen használjuk. Pedig a google téved, ahogy a lokaliról se tudja a mai napig sem micsoda. Hidd el, maga a jelenség, hogy igenis hajlandóak hozzányúlni a munkakörödhöz, ha te hajlandó vagy kitalálni, hogy mit szeretnél csinálni pontosan, sokkal több helyen létezik, mint ahol magát a fogalmat használnák. Ne adja ég, oktatnák erre az embereiket.

Tegyél akkor érte, hogy olyan munkaköröd legyen, amit a konyhából is van kedved végezni. Hidd el, rajtad kívül a kutyát sem érdekli, mit csinálsz. Ahogy ezt a fenti, nem annyira tudományos, de annál érdekfeszítőbb kísérlet is remekül bizonyítja.

Nem azért, mert nem vagy fontos, hanem mert a MIT sosem volt annyira fontos, mint a HOL. 

De ennek vége van. 

És Te MIT dolgozol?

Megosztom

Hozzászólások

Ajánlott cikkek

2024 - so long and thanks for all the fish!

A szokásos év végi összegző, mielőtt lecsukjuk a laptopot idénre. És koccintunk egyet, kettőt, hatvanat 2024-re. Mert megérdemli.

Nagy-Józsa Dorottya PCC Nagy-Józsa Dorottya PCC today 2024-12-12

Munkavállalói élmény és munkahelyi jólét

Fedezd fel, miért játszik kulcsszerepet a munkavállalói élmény és a munkahelyi jólét a vállalati sikerben! Tippek a munkahelyi motiváció és elégedettség növelésére coaching segítségével.

Texty Ai Texty Ai today 2024-11-15

Hírlevél feliratkozás

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue to use this site we will assume that you are happy with it. More information. cancel