Életem legsűrűbb két hete

Ez volt a 6. WorldSkills/EuroSkills versenyem, mindegyikről úgy jöttem haza, hogy nem lehet elképzelni, hogy ennél élményben többet lehet kapni két héttől.

Az életedben sem, nemhogy a munkádban.

Mindegyiknél tévedtem. 

Ezt a bejegyzést tegnap óta ötször kezdtem el szerintem, háromszor angolul és kétszer magyarul. Angolul könnyebb írni, mert azonnal bekapcsol a munka-fejed, jönnek az adatok, információk, összefüggések.

De nem ezt szerettem volna megosztani:) 

Hanem azt, hogy milyen hihetetlen, élmény évről évre nehezebb, nyomasztóbb, gigantikusabb körülmények között végignézni ezeket a srácokat, akik olyan játszi könnyedséggel ugorják ezt meg, mintha a világ természetesebb dolga lenne. Megszületsz egy akkora országba, ami kisebb mint ennek a városnak az elővárosa. Aztán elkezded a sulit, és mivel ügyes vagy, egy ponton megnyered a hazai bajnokságot. Aztán félreteszel mindent, felkészülsz, és mire kettőt pislantasz, már elrepítenek Shanghaiba, ahol a 26 milliós városban, a világ legnagyobb expoján besétálsz, és megcsinálod még egyszer, ami a dolgod.

Csakhát ennek a fenti mondatnak egyetlen lépése sem evidens. Ezek a srácok dolgoznak, tanulnak, élnek, és e mellett még napi 8-12 órában készülnek heteken, hónapokon, sokan éveken át arra, hogy ezen a 4 versenynapon ki tudjanak hozni mindent magukból, amit valaha tanultak.

Olyan érettséggel, amit sok velük duplaidős is megirigyelne. Volt a csapatban, aki először repült életében. Nem a majd 12 órás járattal szoktunk kezdeni, hm? Nem a 96%-os páratartalommal, ahova megérkezel, nem a feliratokkal, amiből nem értesz semmit. Nem az ismeretlen autókkal, a felhőkarcolókkal, a fényekkel, ízekkel, hangokkal, amiket sose észleltél, sose éreztél. Nem azzal, hogy itt még a szintek jelölése se úgy van, mint otthon, szóval napok mire rájössz, hogy az 1. emelet a földszint.

Rengeteg középkorút ismerek, akinek a lába alól kiszaladna a talaj, ennek a tizedétől is. De ők nem hagyták magukat, mentek tovább, és bizonyítottak. Maguknak leginkább, mert a versenyzők, de a szakértők között sincs egyetlen egy sem, akinek nem a saját megugrandó léce lenne a legfontosabb. És ez teszi ennyire különlegessé ezt a csapatot. 

Nem az olimpiai aranyért csinálja senki, nem az életjáradékért (rákérdeztem, igaz a pletyka, kínai versenyzőként, ha éremhez jutsz, tényleg kapsz életjáradékot:)) ). Hanem azért, mert elhiszik magukról, hogy képesek a világszínvonalon versenyezni.

Igazuk van. 

25 szakmában indultunk, 25 szakértő támogatta a 29 versenyző szereplését, 1 arany, 3 ezüst és 10 kiválósági érem (a medián feletti, de nem dobogós teljesítményre jár a kiválósági érem minden szakmában) lett a srácok zsebében, amivel a résztvevő 65 ország között 13. helyen végeztünk - a valaha volt legtöbb érempont a magyar csapattól. Wow.

Technikai Delegáltként totál más és mégis ugyanolyan volt résztvenni a versenyen, mint az előző ötön Team Leaderként. Team Leaderként a versenyzőkkel élsz, lélegzel, velük örülsz, velük sírsz. Köztük rohangálsz a pástokon, segíted őket, ahol tudod.

TD-ként már az egész csapatért te felelsz, a 25 skillért, meg még 1-ként ráadásul, ahol magát a versenyszervezőt képviseled. Mint ilyen persze többet ülsz meetingeken is, ahol egyeztetsz az országokkal hogy kivel mi újság, érdeket képviselsz, ha pontozási vita van, mész, tárgyalsz, intézed a rád bízott 25+1 skill dolgait az eszközhiánytól az unfair eljárásokig. Közben meg valójában nonstop csörög és pittyeg a 2 telefonod és közben rohangálsz a pástok között és segíted a csapatodat, ahol tudod.

Egyik részről mélyebb, hiszen érted már a háttérinfókat, vágod a srácok vagy akár az országok közti különbségek okát. Másrészről meg nem ülhetsz a versenyzőid mellett a záróünnepségen, szóval kénytelen vagy órákat várni az ölelésekkel, és ezt azért nagyon nehezen kárpótolja bármi:) Najó talán csak az, hogy cserébe az országok közti barátságaid tovább mélyülnek, már nem csak egy-egy emberről, hanem tényleg az adott országokról kezdenek szólni, aminek van egy semmihez sem hasonlítható szépsége.

Ahogy Shanghainak is.

A hotelben robotszobaszervíz szaladgál, de a kismotoron négyen ülnek, a cipőd talpa két hét után is fehér, annyit sikálják az utakat, de ha beljebb sétálsz pár utcával, azért a kiskocsmában nem biztos hogy szívesen leülnél a székre. Végtelenül kedvesek, barátságosak, segítőkészek, amivel rengeteg gondot tudnak okozni - nem hiszem hogy maradt a csapatból bárki, akit ne tudtak volna félrevezetni a legjobb szándékkal, de gyakran nullaközeli információval rendelkező önkénteseink például - akikből 3600 segítette a munkánkat.

A látogatószám átlépte a 600.000-t, a megnyitón és a zárón 16.000 körüli volt a létszám, nem mintha bárki számolgatta volna őket, el voltunk foglalva az állunk felmosásával a padlóról. Sokszor nem tudtad eldönteni, hogy amit látsz, az fény, tükörkép, textília vagy kijelző, élő ember vagy robot. Olyan cirkuszfesztiválba is beillő jelenetek, amelyek közül egyet sem láttunk hasonló minőségben sem soha, sehol a világon, hát még órákon keresztül. 

Nem ebben az évszázadban élnek, az egész biztos. Meg az is, hogy Japánnak feltették a lécet, 2028-ban Aichi a következő a bakancslistán, de addig még nemsokára itt a jövő évi EuroSkills, ahol meg tudjuk mutatni, hogy a világ 13. legjobb szereplése mire elég az európai mezőnyben.

Köszönjük Srácok, hogy vagytok nekünk, és támogathatunk Titeket, elmondhatatlanul büszkék vagyunk Rátok!!!!!