Van egy vízióm, ami ma még elég utópisztikusnak tűnik, de hátha minél többször leírom, annál többen csatlakoznak hozzá - és ki tudja, egyszer akár valósággá is válhat.
Az én képzelt világomban már nem tudjuk, mit jelent az a fogalom, hogy alkalmazott.
Mindenki vállalkozó, vagy saját céget vezet, vagy részesedése van valakinek a cégében. A nagy cégeknek úgy dolgozunk, hogy nem fölvesznek minket, hanem leszerződünk velük 40-30-20, vagy akármennyi munkaórára hetente, vagy akár előre egy egész évre/projektre. Aki szerette a régi alkalmazotti működést, az nem is vállal más melót, aki viszont szívesen kipróbálná magát másban is, vagy egyszerűen csak szeretne több cég működésébe belelátni, az akár egyszerre három helyen is dolgozhat.
Szerintem zseniális lenne, ha így működhetnénk. Persze ehhez több kell, mint egy Y generációs coach álmodozása, például nem ártana megreformálni az adózási rendszert, erre készülni minden gyereknek kábé az általános iskolától fogva; és az összes létező cégben tudatosan elindítani a transzformációt, hogy mire a mai iskolások fiatal felnőttek lesznek, legyen fogadókészség a túloldalon.
De azért jól esik eljátszani a gondolattal, még akkor is, ha egyből két elég nagy probléma is eszembe jut, amire pedig ebben az utópisztikus világban választ kellene adni:
Mi lesz a megszokott céges szabályokkal, folyamatokkal?
Egyértelmű, ha mindenki a maga ura, akkor irdatlan energiába kerül minden egyes hosszabb-rövidebb bedolgozó kioktatása a legfontosabb belső szabályokról, rendszerekről, folyamatokról. Különben nem tudnak együttműködni és szabályosan eljárni egy-egy munka során. Vagy mégis? Az tuti, hogy hamarosan át kell gondolnunk a szabályozottság szintjét minden nagyobb vállalatnál, hiszen ez nem csak a lazábban kötődő munkavállalók, hanem a cégünk rugalmassága szempontjából is kulcskérdés lesz.
Mi lesz a vezetők szerepével?
Lesz nekik. Ebben a világban is, egészen biztos. Viszont nem lesz magától értetődő, nem lesz autokratikus, és semmi esetre sem lesz alap, hogy aki bizonyos vezetői pozícióban ül, annak "kijár" a csoport elfogadása. Hiszen lesznek, akik éppen csak megismerik, már mennek is tovább, vagy olyanok, akik sokkal idősebbek, tapasztaltabbak nála. Ebben a rugalmas világban kulcsfontosságú lesz az egyének együttműködése: az, hogy mennyire képes a csoport a közösen elfogadott célért dolgozni és a sztenderdizáció helyett a sokszínűség hozzáadott értékére építeni. Arról nem beszélve, hogy hogyan motiválsz valakit, akinek három másik projektje fut valahol, és biztos lehetsz benne, hogy lecsukja a laptopot ha itt az ideje elindulni a jógaórára? Nos, parancs osztogatással és full kontrollal nem megyünk majd semmire, ez biztos.
A téma nem csak az Európai Unióban vagy az USA-ban ennyire aktuális. Magyarországon várhatóan ebben az évben 70 ezerrel nő a KATÁ-s egyéni vállalkozók száma, tehát kis hazánkra is igaz lesz, hogy a munkaerőpiac jelentős százalékát teszik majd ki néhány éven belül a szabadúszók. Mit kezdünk ezzel? Hogyan érdemes reagálnia a cégeknek erre a tendenciára? Hogyan a társadalomnak? Kinek mit jelent egyáltalán a szabadúszó lét?
És mit tegyek, ha én is szeretném magam kipróbálni szabadúszóként? Ha leginkább ez a kérdés foglalkoztat, gyere el és gyűjts inspirációt hazai és nemzetközi előadóktól augusztus 26-27-én a Freedom Festen. Velünk biztosan találkozol majd!
A New Orleansban és a világ több mint kilencven pontján egyidejűleg zajló TEDxWomen konferencia célja, hogy közös fórumot teremtsen az úttörő gondolkodású nőknek, megosztva az arra érdemes gondolatokat, ötleteket. A kifejezetten nőkről, de nem csak nőknek szóló rendezvény témája az egész világon ugyanaz: „Bridges”, vagyis "Hidak".
Idén november 2-án, TEDxLibertyBridgeWomen néven kerül megrendezésre végre Budapesten a TEDxWomen, amivel kapcsolatban beszélgettünk a két ötletgazdával, Szabados Andreával és Bite Barbarával.
Jövő héten megnézhetjük, mire jó még a káposztásmegyeri Ramada, a csúzdázáson kívül. HR-esek, tiszteletbeli HR-esek, nem HR-esek (mint én :) ), és leendő HR-esek készülnek összegyűlni, hogy két teljes napon át végigvegyék a munkavállaló életútját a szervezetben.
Van az a jelenet az Apolló 13 című filmből, amikor Jim Lovell így kommentálja Neil Armstrong Holdra szállását a feleségének: "Ez nem csoda. Egyszerűen csak elhatároztuk." Elég nagy az arca, gondolhatnánk. Valójában azt mondta ki, amit Kennedy elnök szintén nem túl szerényen egyik céljaként határozott meg 1961-ben a Kongresszus előtt, miszerint az amerikai nemzetnek képesnek kell lennie az évtized végére embert küldeni a Holdra, majd biztonságosan visszahozni a Földre. Bár nem mindenki hiszi el (vigyázat, konteó alert!), de tényleg jártunk a Holdon. Nyilván nem úgy történt ez, hogy Kennedy és a NASA vezetői ültek egy nagy irodában és nagyon erősen szurkoltak, hátha egyszer csak sikerül.