Bezerédy Herald Balázs ACCAz előző bejegyzésemben röviden foglalkoztam a kiégés stádiumaival. A kiégés első stádiuma egy nagyfokú lelkesedés. Lelkesedés a hivatásunk, a munkánk, a pozíciónk, a presztízs, a hatalom, a csapat, a főnök, az ideáink iránt. Ebben az első, nagyon inspiráló fázisban már félremehetnek a dogok annyira, hogy később szinte törvényszerű legyen az apátia.
Tehát akkor, NO lelkesedés, és megúsztuk a kiégést?
Persze, hogy nem. A lelkesedés állati fontos, ami nélkül nincs, ami előre vigyen. De a tűz, aminél melegedni lehet, el is pusztíthat. Nem mindegy, hogy az életünkben hány területen érezzük ezt az előrevivő tüzet. Mert, ha csak egy ilyen dolog van, legyen az munka, vagy bármi más, akkor ott bizony könnyebben kialakulhat a burnout-szindróma, mint máshol. Most jöhetnék gyönyörű hasonlatokkal, mint például a Nap körül keringő Föld. A Föld a Napba zuhanna, ha nem lenne körülötte még számtalan égitest, amely a tömegvonzás törvényei alapján végül egy elliptikus pályára és így éltető távolságba kényszeríti a Földet a Naptól. Vagy írhatnám azt, hogy egy egylábú székkel könnyebb felborulni mind mondjuk egy 1+x lábú székkel. De inkább arról írok, hogy mire kell odafigyelned, ha nem akarsz Ikaroszként túl közel repülni a Naphoz kiégni.
X – Y balance
Itt most kivételesen nem a generációkról van szó. Csak a Life-Work Balance, tehát a magánélet-munka egyensúly kifejezést heckeltem meg. Mert az első két szó eltereli a figyelmet a lényegről, ami az egyensúly. Nem a munka és a magánélet egyensúlya, hanem a kapcsolatok, a lelkesedést kiváltó életterületek egyensúlya a fontos. Viszont az nagyon.
Érdekes, hogy amikor a work-life balance szóba kerül, akkor sosem úgy, hogy „túl sok időt töltök a családommal/párommal/barátaimmal és ezen változtatnom kéne, mert közben a munkám nagyon háttérbe szorul, pedig tudom, hogy attól lenne teljes az életem, ha többet dolgoznék.” Ugye milyen furcsán hangzik? A „kihívásaim vannak a work-life ballancommal” helyett az esetek 99%-ban pontosabb lenne az a meghatározás, hogy „túl sokat melózom” vagy „nem bírom abbahagyni a munkát, pedig kéne”.
A work-life balance kifejezéssel még az is a problémám, hogy szembeállítja egymással a munkát és az életet, mint a mérleg két serpenyőjét. Ki az, aki komolyan elhiszi, hogy ez egy ellentétpár, és ki az, aki elhiszi, hogy az életünkben csak két dolog között kell megtalálni a megfelelő arányt a boldogsághoz?
Mutatok három érdekes hőtérképet a 2016-ben kezdett és 2017 –ben zárult Eurofound’s European Quality of Life Survey eredményeiről:
Általánosságban hogyan illeszkedik a munkaideje a munkán kívüli családi vagy társadalmi kötelezettségeihez?
A fenti térképen az „inkább jól, vagy nagyon jól” választ adók arányát látjuk országos bontásban. Tehát mi magyarok inkább azok közé tartozunk, akik az igen magas átlagnál kevésbé érzik illeszkedőnek a munkaidejüket a magánéleti kötelezettségeikhez. Nézd a következőt térképet!
Az ábrán a heti átlagosan munkával töltött órák számát látod országonként. Ez nálunk a kutatás szerint 42,5 óra, ami a nyugat és észak európai országokhoz képest magas. (A térképet elnézve ez a jelenség nem csak a gazdaság fejlettségével, és a termeléshatékonysággal függ össze.) És most jön a meglepi!
Arra a kérdésre, hogy „Hány órát szeretne dolgozni hetente?”, mi átlagosan 37,6 órát válaszoltunk! Tíz órával többet, mint a Németországban, Olaszországban vagy például Svédországban, és tizenkét órával többet, mint a Hollandiában, vagy Dániában mért adat.
Nekem a fenti három térkép, így egymás után arról szól, hogy bár nem érezzük egyensúlyban a munkánkat és magánéletünket, sokat dolgozunk, de alig szeretnénk kevesebbet dolgozni.
Olyan, mintha nem tudnánk elképzelni, hogy mit kezdenénk heti 10 óra nem-munkaidővel.
Na, szerintem itt kezdődik a kiégés. És ezért mondom, hogy nem pusztán a munkával töltött idő és a mással töltött idő egyensúlya a fontos.
Inkább az, hogy az egyensúlyhoz szükséges összes személyes lelkesedésednek meg legyen a helye és ideje az életedben.
És ehhez nélkülözhetetlen, hogy tudj róluk. Az összesről. Nyilván ott lesznek a minőségi társas kapcsolatok is, a párod a gyerekeid, mint az egyik legfontosabb, de még ott lehet sok minden más is. Teremtsd meg azt a csendet, amelyben meghallod a saját elképzeléseidet és vizsgáld felül, hogy amit teszel az éppen hozzájárul-e az igényeidhez és az egyensúlyodhoz.
Ebben segíthet az „életkerék”, ami egy egyszerű tudatosító eszköz. Rajzolj egy kört, és oszd fel cikkekre egy átlagos napon végzett tevékenységeid szerint. Minden jellemző elfoglaltságod kapjon egy akkora körcikket, amekkora valóban jut neki. Nézz a rajzodra és figyelj arra, hogy mit érzel. Aztán rajzolj egy másik kört, és most rajzold be azokat a cikkeket, amiket és amekkorákat valóban szeretnél. Nézz a rajzodra és figyelj arra, hogy mit érzel. Ha kell, rajzold újra a második rajzot, annyiszor ahányszor szükségesnek látod. A cél, hogy a végeredmény valóban a Te céljaidat és ne a társadalmi elvárásokat tükrözze. Ha elsőre lehetetlennek tűnik is elérni a lerajzolt cél, no para! Majd alakul, alakítod. És ha megkérdeznek, hogy mennyit szeretnél dolgozni, talán könnyebben válaszolsz majd!
Ha nem szeretnél nagyon kiszolgáltatott lenni a kiégés szindróma, vagy az apátiát megelőző frusztráció stádiumának, akkor lelkesedj több dolog iránt. Lelkesedj több emberi kapcsolatod iránt, lelkesedj több művészeti stílus, több sportág iránt, több játék iránt és ne hagyd, hogy egy nagy tűz elszívja az oxigént a többi elől.
A mi lelkesedésünket itt és itt követheted nyomon.
A Eurofound’s European Quality of Life Survey eredményeiről itt olvashatsz többet: https://www.eurofound.europa.eu/hu/surveys/european-quality-of-life-surveys
A lampionok a paxabayről.