Miért és hogyan tarthatunk még ott 2017-ben, hogy zseniális vezetők azért nem találnak állást, mert a fejvadászok nem vihetik el őket jelenlegi cégüktől?
Hogy és ki gondolja, hogy tehet ilyet emberekkel? És azon túl, hogy nem etikus - mert nem az, azon túl miért jó ez és kinek?
Ha én, mint Nagy-Józsa Dorka elmegyek a Millennial Inc. logisztikai igazgatójának, a munkaszerződésemben benne lesz, hogy szeretnének róla tájékoztatni, hogy mostantól a Millennial Inc.-vel mindenkoron szerződésben álló fejvadászcégek nem kereshetnek meg többé ajánlattal? Kapok erről majd bármi infót?
Ha én, mint Nagy-Józsa Dorka raktári targoncásból 17 év munkával felküzdöm magam logisztikai igazgatóvá, akkor közben szólnak majd? Hogy no-no, lassan elég, mert kettőt pislantasz és az életedet is ezek a falak között fogod eltölteni, mert nincs cég a piacon, aki mer majd neked állást ajánlani, amíg a cég alkalmazásában állsz?
Szólnak majd, hogy jól gondold meg kislányom, mert a Millennial Inc. bizony nagy cég. Olyan nagy, hogy ezen a kis magyar piacon dolgozó fejvadászcégek 97%-val bizony le van vele szerződve.
Nekik pedig mostantól tiltott gyümölcs leszel. Úgyhogy ha itt vezető leszel, vagy itt maradsz, vagy felmondasz és megpróbálod magad összesöpörtetni az utcáról.
Ez van, ez a helyzet itthon. A multik 97%-a ezt csinálja. De vajon miért? Miért és ki gondolja azt még mindig, hogy jó ötlet úgy meggátolni valakit abban, hogy felmondjon, hogy a nyakára akaszt egy láncot?
Milyen gondolkodásra vall egyébként az is, hogy a fejvadász cégek többsége ebbe bele is megy. Hozok neked embert, mert fizetsz nekem, cserébe itt hagyok mindenkit, akit valaha hoztam. Nem őket hibáztatom ezzel együtt, ők annyira bűnösek a kérdésben, mint te a korrupcióban, mikor megint nem kértél számlát a fodrásztól.
Szóval jó ez így? Fair ez így? Okos ez így?
Amikor majd lesz egy Y2Y Inc.-nk, én azt fogom gondolni, ha egy fejvadász meg akarja keresni egy emberemet ajánlattal, tegye. Ugyan miért ne tenné.
A férjemet sem zárom be a kamrába, remélve, hogy ha nem jön a környékére senki, akkor örökre itthon marad.
Mikor idéztem utoljára Mark Twain-től, szerintem hónapok óta nem, nem is értem hogy történhetett. Mindenesetre az öregnek megint igaza van, ha olvastad a Lóvátett várost, tudni fogod miről beszélek, ha nem olvastad, pótold azonnal.
Ó, együgyű teremtmények! Minden gyengeségek között leggyengébb az az erény, amelyet nem edzettek tűzben.
Olyan céget építs kérlek, ahonnan nem akarnak elmenni.
Dr. Albert Ellis egy amerikai pszichológus fenegyerek 1955-ben alkotott egy modellt. Az ABC modell arra a feltevésre épül, hogy az embereket nem az őket érő negatív események teszik szomorúvá, dühössé, ingerülté stb., hanem azok a belső lélektani mechanizmusok, amelyekkel a külső eseményeket kezelik. Ezeket a mechanizmusokat irracionális hiedelmeknek nevezi, és mint a hit, ezek a hiedelmek is mélyen az identitásunkban gyökereznek. Az irracionális hiedelmeinket kategóriákba sorolta Ellis, melyek a Szörnyülködés (rettenetes, ha egy bizonyos nem kívánatos dolog bekövetkezik, vagy egy kívánatos dolog nem következik be; van helyes, tökéletes megoldás a problémákra, és szörnyű, ha ezt nem találjuk meg stb.), Alacsony frusztráció tűrés (bizonyos emberekre, dolgokra szükségünk van, és nem tudunk élni, boldogulni nélkülük) Kategorizálás, hasonlítgatás (ha nem vagyunk tökéletesen kompetensek, és nem érjük el a fontos célokat, akkor értéktelenek vagyunk), és végül a kedvencem a dogmatikus követelések:
Bár mi vagyunk az egyik legerősebb szószólói annak, hogy az Y generációnak leginkább egyéni felelősségvállalásra van szüksége, most hadd toljam le magunkról mégis a felelősséget. Van aki agyonhypeolja az egész témát, van aki semmi jelentőséget nem tulajdonít neki. Van, aki meg mindenért minket tesz felelőssé.
Mai #idegentollak rovatunk szerzője Schall Krisztina, a BrandCruiter ügyvezetője, aki bemutatja nekünk mi az a ghosting. Sajnos szinte biztosan találkoztál már vele, max. nem tudtad, hogy így hívják.
Az egyetemen, egy gyakorlati órán a következő feladatot hajtottuk végre a tanáraink irányításával: hatan körülültünk egy asztalt, aminek a közepére betettük a nálunk lévő aprópénzt. A lényeg az volt, hogy elég sok érme legyen.
