Vagy felismered magadon.
Az lenne az igazi győzelem. Illetve persze, ha abba is hagynád azzal a lendülettel.
Sokat dumálunk arról a csapattal, mennyire elképesztően nehéz is lett a munkánk idén ősztől. Nem, nem csinálunk mást, mint eddig. Csak sokkal durvábban leszív. Mert ahhoz, hogy érdemben dolgozni tudjál, szükség van egy alaphangulatra, ahonnan el tudsz mozdulni felfele.
Ehhez pedig ki kell emelned az ügyfelet, a mindennekvégeúgyis-életérzésből, amiben ül. Rezsiárak, infláció, EUR-árfolyam, covid-törte ellátási láncok, benzinhiány, munkaerőhiány, van itt minden, senki nem mondta, hogy a hangulat nem indokolt. Dehogynem, persze hogy az.
A helyzet viszont az, hogy ahhoz, hogy meg tudj mozdulni, az önsajnálatnál eggyel proaktívabb alaphangulatra azért szükséged lesz. Ettől meg mi iszonyúan elfáradunk, ami teljesen okay. Mert hogy jól vagy úgy, hogy ezeket érzed. Azzal is jó vagy, hogy el is bírod mondani, meg is engeded magadnak, hogy rosszul legyél.
A gond a legtöbbször akkor van, ha nem innen indulsz. Hanem onnan, hogy "ugyan már, ti még nem éltetek akkor, mikor. De mi láttunk már ennél különbet is."
Na, innen gyere le.
Ez az a ló, ami még ha indokolt is lenne, se segítene neked. A többieknek meg még kevésbé, akikért felelsz.
Egyébként nem, nem indokolt, nem láttál még ilyet, ha visszanézed a gazdasági mutatókat, rájössz te is gyorsan. Nem azt mondom, hogy a helyzet rosszabb, mint valaha, ez nyilvánvalóan nem igaz.
De más.
Szóval azzal, hogy válságorrot növesztesz, amit soha nem látott magasságokba emelsz, és minden válaszod a CFO valóságot és borúlátást egyszerre tükröző terveire az, hogy "ugyanmár, láttunk már ilyet", volt már 20%-os infláció, azzal állatira nem segítesz magadon. A többieket meg felbosszantod. Ha nem is merik mondani.
A kedvemért egyébként, nézd már meg, hogy mikor, pontosan melyik évben volt utoljára ilyen inflációs környezet itthon. És amikor megtaláltad az évet, tedd mellé, hogy mekkora volt akkor éppen a munkanélküliség, mit csinált a valutád és a havi árbevételed hány %-t tették ki az energiaszámláid.
Ja, és persze azt is gondold végig, hogy abban az évben neked kellett-e alapanyagért küzdened karácsony előtt, vagy az volt a legnagyobb bajod, hogy hogy beszéld rá az összes potenciális beszállítódat, hogy ne tegyen át egy fél disznót a céges kocsidba, mert azt biztos el lehet fogadni, csak vegyél már tőle is valamit. #truestory. Ugye. Látod, én se vagyok már olyan fiatal, és én is felhúzhatnám az orrom, de tény mondjuk, hogy a testmagasságomon az sem segítene, szóval minek :)
Gyere le a magas lóról, ha nem is magadért, de a vezetőidért, akiknek szintén tartaniuk kell maguk alatt még tíz-száz-ezer-tízezer embert.
Nem tudod mi jön, nem tudod láttál-e már ilyet. Azt viszont már tudhatnád, és meséltünk is róla szerintem már sokszor, hogy a leplezett félelem, a felületre kent erő, amit mutatsz, áttetszik. A tükörneuronok működéséről meg már szintén tanulhattál sokat.
Látszik rajtad, hogy vagy. Érzik rajtad, hogy vagy.
A gőggel nyerni nem nyersz, veszíteni viszont veszíthetsz.
A hitelegességedből biztosan.