És ezzel a bejegyzés lényegének végéhez is értünk. A keresőmotorok kedvéért ezt most még kifejtem, meg csatolok is valami képet, amitől majd a jobb agyfélteke is mozdul, na és érzelmeket is generálunk, úgyhogy tuti megjegyzed egy életre.
Egészen őszintén, semmi, az ég adta világon semmi különbség nincs a két fogalom között. Pontosan ugyanaz történik, ugyanúgy megy a folyamat, ugyanúgy dolgozik a coach és a coachee. A szakma rettenet sokat vitatkozik erről a témáról, de ha full józanul végiggondolod, logikailag sem lehet semmi különbség a dolgok menetében.
Te, mint sokat próbált üzleti coach, fogsz egy középvezetőt, Jóskát, és dolgoztok egy 6 alkalmas folyamaton. Aztán rá egy évvel Jóska főnöke elköltözik Bogotába, úgyhogy Jóska lesz Jóska főnöke. Mikor másfél évvel az első folyamatotok után rád csörög, hogy nem futnátok-e össze, mert jó lenne átbeszélni pár dolgot, Jóska már executive. Úgyhogy te executive coach lettél.
Közben más lettél? Nem. Közben az ügyfél más lett? Nem. Akkor mi a különbség? Semmi.
Illetve dehogynem, újraszerződhetsz magasabb árakon, mert nem olvassa (még:) ) minden cég a blogunkat, ezt a fenti okfejtést meg nem szeretjük az ablakba írni, úgyhogy az executive coachingot fel divat árazni a piacon. Ugyanaz a coach dolgozik, ugyanazzal a képesítésével, eszével, intuícióival, módszertanaival, eszközeivel. Ugyanazokat az intervenciókat végrehajtva ugyanúgy viselkedésváltozást ér el a folyamatban.
De mivel az ügyfél havi fizetése magasabb, ezért mindezért coachunk többet kér. Mivel pedig a cégek többet is költenek a C-szintre, ezért többet is kap. És nincs is ezzel semmi gond, a coaching piaca is piac, a szó eredeti értelmében, úgyhogy mozogjanak csak az árak nyugodtan, ahogy szoktak. Mi valamennyien dolgozunk executive-okkal is, középvezetőkkel is, és nem vezetőkkel is. Azaz executive coachok és business coachok is vagyunk.
De azt azért ne hidd, hogy ez két fogalom. Ugyanúgy egy átcsomagolás, ahogy a mosogatógépbe való só. NaCl van benne, akár 50 forintért veszed kilóját, akár 500-ért. És már meg is van a megfelelő kép, és spóroltam is Neked pár tízezer forintot a jövőben.
A háztartási sót a mosogatógépedbe az alapvető élelmiszerek oszlopban találod. Executive coachot meg itt. Igaz, lehet hogy választottad kedden business coach, és csak szerdán executive, de majd egyeztetsz vele, nehogy rossz fejet vigyen magával az ülésetekre.